Archivum
Térkő az öreg platán körül
Megújult a zalaegerszegi Göcseji Múzeum előtt álló platánfa környezete. Az útburkolati munkákra azért volt szükség, mert a fa gyökere több helyen felnyomta az aszfaltot, emiatt a közlekedés is balesetveszélyessé vált.
A felújítás a belváros-rehabilitációs program keretében valósult meg - mondta lapunknak Varju András, a múzeum műtárgyvédelmi és műszaki osztályának vezetője. A projekt részét képezi a Batthyány utca rendbetétele, így kerülhetett sor a fa környezetének helyreállítására is, ahol már áldatlan állapotok voltak. A platánfa több mint 100 éves, sőt Varju András olyan forrásokkal is találkozott, amik 200-300 évesre becsülik korát. A múzeum előtti kis térre pedig már ráfért a felújítás. A régi betonalapot elbontották, helyére új térkövek kerültek.
Szeretnék az intézmény előtti zöldfelületet is rendezni. Ha lesz további pályázati lehetőség igazi múzeum kertet alakítanának ki. Addig is az új burkolat melletti részt füvesítéssel teszik még esztétikusabbá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése