Drávecz Szabolcs
kultúra
Változatos programokkal készül a zalaegerszegi Art Mozi
Az idei év első félévének programjairól tartott sajtótájékoztatót az Art Mozi vezetése. Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója elöljáróban elmondta, hogy az Art Mozi már évek óta kettős funkciót tölt be.
kultúra
Korszerű infrastruktúra, retro-hangulat
Megújul, hangulatában azonban mégsem változik az Art Mozi – vagyis az egykori Ady Mozi – nagyterme. Mint ismert, egy TOP-pályázatnak köszönhetően, 138 millió forintos ráfordítással közösségi-és rendezvénytérré alakul az egykori moziterem. A Keresztury VMK által működtetett intézményben egy korábbi fejlesztéssel már korszerűsödött a régi „kettes terem”, ami azóta is betölti az épület mozi funkcióját. Ettől – illetve egy akadálymentesítéstől – eltekintve, az 1958-as nyitás óta gyakorlatilag nem újult meg az épület.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (2), Munkahelyteremtés (6), Enese Beáta elnök-nagymester (1), Thúry Portya (1), kvízjáték (3), Fagylalt (1), Mese (35), fogyatékkal élők (2), Ady Endre utca 51 (1), Közösségi pajta (1), 8. zalaegerszegi gépesített lövészhadosztály (1), Vadim Shuvalov, Szurgut polgármestere (1), zalaudvarnoki Templom (1), bűvész (2), November 4. nemzeti gyásznap (8), Túra (261), Fogathajtás (8), Hooligans koncert (2), 100 éves jubileum (1), dr. Rashed Aref PhD,, a szívsebészet osztályvezető főorvosa (1)