Archivum
Diákvita az oktatásról
Úgy vitáztak, mint a nagyok. Sőt, sokkal kultúráltabban. A megyeszékhelyi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban rendezték meg annak a városi középiskolai vitaversenynek a döntőjét, melyre a házigazda intézmény és a Zrínyi Miklós Gimnázium csapata jutott be.
Angolszász csapatmunka, magyar magolás
Mint azt Deák Milán, a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat elnökségének tagja, a program szervezője érdeklődésünkre elmondta: a verseny háromfordulós volt, s négy csapat indult. Az elődöntőbe három iskola - a Zrínyi, Apáczai és a Kölcsey - jutott be, a végső megmérettetésen pedig eredményeik alapján a kölcseysek és a zrínyisek vehettek részt.
A döntő témája az angol/amerikai kontra magyar oktatási rendszer volt. A két háromfős csapat nyolc-nyolc percet kapott a nyitóbeszédre, majd ezt követte az ellenfél állításainak "bombázása", vagyis az ellenvetés és a vita, amit a záróbeszédek követtek. A zsűri - melynek tagjai között volt többek között Fentősné Belléncs Andrea ifjúsági szakreferens, Horváth Gábor közművelődési szakreferens és Kónya Henrietta diákpolgármester - főleg a felkészültséget, az előadásmódot és a beszédstílust díjazta. A versenyt szoros küzdelemben, végül a Zrínyi Miklós Gimnázium csapata (Radics Dorottya, Berecz Dániel, Verebély Misi) nyerte.
A diákok az expozékban többféle szempont szerint értékelték a magyar és az angolszász oktatási rendszer közötti különbségeket. A kölcseys csapat (Bíró Hajnalka, Vass Alexandra, Offner Balázs) a hazai állami iskolák túlsúlyát, s az angol magániskolák magas számát, valamint a nyelvoktatást és a művészeti képzést helyezte fókuszba. Mint mondták: mind az angoloknál és amerikaiknál, mind pedig a magyaroknál fontos a művészeti képzés, ám itthon ez egy nagyon költséges terület, hiszen csak kevés iskola engedheti meg magának, hogy megfelelő eszközöket vásároljanak. Jó ugyanakkor, hogy számos délutáni foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek, s hogy a kötelező ének és rajz órák miatt senki sem kerülheti el, hogy művészeti tárgyakkal találkozzon.
A zrínyis csapat a nyitóbeszédben gyakorlatiasabbnak és emiatt hatékonyabbnak nevezte az angolszász oktatási rendszert. Mint mondták, az ottani diákok már 13-14 éves korukban választhatnak, hogy milyen irányban, milyen szakmák felé menjenek tovább, míg nálunk inkább a felsőoktatási felvételire készít fel a középiskola. Szerintük Angliában és Amerikában kevesebb nyomás nehezedik a diákokra, mivel ott nincs minden nap számonkérés, így nem kell napról napra magolniuk. Ehelyett azonban sok a projekt alapú munka, ami önálló gondolkodásra és csapatmunkára tanít. Az ottani fiatalok ezért nem félnek kérdéseket feltenni egy-egy téma kapcsán, s ki merik fejteni saját véleményüket. A magyar oktatásból ez még hiányzik.
A vitaverseny első három helyezett csapatának résztvevői, az április 20-i, Dísz téren megrendezésre kerülő diáknapon értékes könyvjutalomban részesülnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése