Archivum
Támogatott képzések a TIT-nél
Öveges támogatói programot hirdetett a zalaegerszegi székhelyű TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, mely immár hat évtizede a megye egyik meghatározó felnőttképző intézménye.
Akár 50 százalék kedvezmény a 60 éves Zalai TIT-nél
Rózsás Csaba ügyvezető igazgató a részletekről elmondta, az Öveges program keretében OKJ-s szakmai tanfolyamaik árából akár 50 százalékos kedvezményt valamint részletfizetési lehetőséget is biztosítanak a munkaerőpiacra visszatérni szándékozó munkanélküliek és a pályakezdő fiatalok számára. Az oktatást a hallgatók igényeihez alkalmazkodva szervezik meg. Az egyesület korlátozott anyagi lehetőségei miatt a támogatott képzéseken összesen 150 fő vehet részt, melyeket elsősorban Zalaegerszegen tartják, de igény esetén a megye más városaiban is szerveznek tanfolyamokat. A csoportok minimális létszáma 15 fő. Az első csoportot augusztus elsejével kívánják indítani Zalaegerszegen. Egyebek mellett motorfűrészkezelő, targoncavezető, kazánkezelő, társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó képzésekre várják az érdeklődőket. Jelentkezni folyamatosan lehet, a részletekről és a feltételekről az egyesület zalaegerszegi székházában kaphatnak felvilágosítást, valamint tájékozódhatnak a www.titzala.hu honlapon is.
A tehetséggondozás ugyancsak fontos feladata az egyesületnek. Rózsás Csaba ezzel kapcsolatban elmondta, új kezdeményezésként július közepén a Zalaegerszegi Kosárlabdaklubbal együttműködve egyhetes kosárlabda, szabadidősport és ismeretterjesztő nyári napközis tábort szerveztek, melyen 18 általános iskolás vett részt a zalaegerszegi Ady iskolában. A képzett edzők által irányított sportfoglalkozások mellett KRESZ és környezetvédelmi előadásokat hallgathattak meg és múzeum látogatáson vehettek részt a gyerekek.
Tanórán kívüli foglalkozások Zala megyében címmel TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0414 kódszámú projektjük első félévét sikerrel zárták. A tehetséggondozó programsorozat hét helyszínen (Páka, Pacsa, Alsónemesapáti, Gellénháza és Zalaegerszeg) zajlott a megyében. Az óvodásoktól a felsős általános iskolásokig, közel 300 gyermek különféle ismeretterjesztő foglalkozásokon, témaheteken vett részt. Az óvodások például mesehetet hirdettek. Emellett szakköröket, versenyeket és vetélkedőket is tartottak. A következő tanévben folytatódik a tehetséggondozó programsorozat szintén közel 300 gyermek bevonásával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése