"Most vagyok a helyemen"

Közönségtalálkozón Gundel Takács Gáborral

Sem a főzés, sem a színész hivatás nem lett meghatározó az életében. Előzőhöz a genetika révén lenne köze, édesanyja Gundel Mária, a híres vendéglátós család leszármazottja, utóbbit hat év próbálkozás után adta fel.

- Amit nagyon akartam, a színészet nem sikerült, aztán véletlenül jött egy pályázat kapcsán a sport riporterség. Az orrom alá nyomta az élet, s bár a mai napig nem volt meg a nevezett pályázat eredményhirdetése el kezdett működni a tévés dolog az életemben, egymás után jöttek a lépések. Itt tanultam meg beszélni, amit később másfajta műsoroknál kamatoztatni tudtam. Mert ha azt mondták "beszélj" akkor ezt kellett tenni 1 percig vagy harmincig, ahogy a helyzet hozta - mondta bevezetésként majd elmesélte az ezzel kapcsolatos mélyvizet, amikor az első futballmérkőzés közvetítéskor kapásból negyed órát kellett beszélnie a "semmiről". Ez után nem csoda, ha a mérkőzés közvetítést, egy bakival kezdte "Végre labdára indult az útja". A további munkáját azonban nem a bakik fémjelzik, inkább az egyre növekvő siker és elismerés. Ez a közönség szeretetétől, a nagy nézettségtől az idén elnyert "Az év riportere" címig sok mindent takar, de mindezekről is szerény határozottsággal beszél.

Gundel Takács Gábor

- Hiszek a sorsszerű dolgokban, hiszek abban, hogy az élet áramlik és ezt néha hagyni kell. Vannak csendesebb és intenzívebb éveim. A lehetőségeket, amit az élet hoz, meg kell ragadni, alázatot és sok munkát tenni bele. A Jóisten azért ad tehetséget, hogy azzal is próbára tegye az embert, felelősség, hogy ezzel mit kezd. Azt gondolom, most vagyok a helyemen. 48 évesen fizikailag még jól bírom a munkát, sok tapasztalatom van, amit szívesen átadnék, s felmerül a kérdés vajon hány éves korig lehet ezt csinálni. Sajnos azt látom, hogy a fiataloknak nincsenek olyan műhelyek, ahol fejlődhetnének. Gyorsan feltupírozzák őket, adásban vannak egy ideig, aztán félredobják őket. Ez felelőtlenség. A közszolgálati csatorna inkább a közegem, bár rengeteg probléma van itt is és bár sokat tanultam a kereskedelmi csatornánál. De ez utóbbinál csak a nézettség számít, de azt már nem méri senki, hogy aki nézi, az lát - e valamit. Én szeretném, hogy legyen valami látható is ebben az egészben. Jó- e az a műsor és ha jó miért jó? Teljesen más dolog sportot közvetíteni, zenés műsort vagy vetélkedőt vezetni. Mindegyikben jól érzem magam és jól esik váltogatni ezeket, hiszen másfajta gondolkodást, másfajta emberi kommunikációt kíván, de azért nem szeretnék "sok" lenni a képernyőn. Mindegyik műfajt szeretem, de ha még választhatnék, valami olyant, ahol utazni lehet, mert azt nagyon kedvelem. De alapvetően nagyon bőkezű velem az élet, sok mindent adott, hálás vagyok. Tanácsokat nem akarok adni, nincsenek receptek (kivétel bevallása szerint, hogy bár főzni nem tud, nem is érdekli, de ha ezen a téren tanácsot kérnek tőle, akkor ösztönösen jókat mond), a legtöbb amit tehetünk, hogy másokat gondolkodásra késztessünk.

A műsorokban is az az érdekes, ha meg tudjuk mutatni, hogy a résztvevők hogyan gondolkodnak, viselkednek, az emberi oldal, amihez a néző magát viszonyítja, az az érdekes. A műsorvezető, a kommentátor ezt segítse észrevenni.