Archivum
Karácsonyi világjárás a Griffben
Télünnepi zenebonára készül a Griff Bábszínház. Az ünnepek közeledtével idén is folytatódik az elmúlt években népszerű Hóhullásban produkció, mely most a "Karácsony a föld körül" címet kapta.
Halasi Imre a bábszínházban rendez
A részletekről sajtótájékoztatón számolt be az intézmény igazgatója Pinczés István, és a rendező Halasi Imre. Az igazgató elmondta: a Hóhullásban immár a harmadik évadához érkezett. Az ünnepváró műsort két évvel ezelőtt elődje, Horváth Károly indította útnak. A téli ünnepkörhöz kapcsolódó nagyszínházi produkció eddig a magyar népmesei és népzenei hagyományokra koncentrált. Most viszont több ország tradicionális meséi és zenéi is fókuszba kerülnek. A darabot a Hevesi Sándor Színház egykori igazgatója, főrendezője, Halasi Imre állítja színpadra. Pinczés István hozzátette: bár évtizedek óta ismerik egymást a Jászai-díjas rendezővel, most mégis egy véletlennek köszönhető, hogy Zalaegerszegre hívta. Az idei Hóhullásban-t ugyanis eredetileg Lendvai Zoltán rendezte volna, ám másutt módosult az egyik produkciójának időpontja, így nem tudta vállalni a Griff felkérését. Halasi Imrét eközben a zalaegerszegi színház társulatának örökös tagjává választották, így jött az ötlet, hogy rendezze ő a karácsonyi mesét.
Halasi Imre elmondta: Zalaegerszeg számára mindig a meglepetések városa. Nem számított ugyanis sem arra, hogy örökös tagnak választják, sem arra, hogy bábelőadást rendez évvégén. Ahogy tréfásan megjegyezte: eddig csak játékfilmet, balettet és bábdarabot nem rendezett. Most azonban ez utóbbit is kipipálhatja. Bár kezdetben volt benne bizonytalanság, hogy vállalja-e. Az előkészületek és a próbák azonban bebizonyították, hogy jól döntött. Nagyon jó érzés neki több mint egy évtized után újra a zalai megyeszékhelyen dolgozni.
A "Karácsony a föld körül" előadással kapcsoltban elmondta: a mese egyfajta kitekintés lesz a világra. Több ország (Japán, Grönland, Finnország) karácsonyi hagyománya elevenedik meg, sőt egy kis afrikai hangulat is lesz a színpadon, hiszen - bár kevesen gondolják - de ott is van karácsony. A zene (melynek szerzője továbbra is Horváth Károly) az elmúlt évekhez hasonlóan most is élő lesz, s illeszkedni fog a megelevenedő országok zenei tradícióihoz. Sőt azt is elárulta, hogy a mostani Hóhullásban is lesz "zoknijáték", az előadást pedig egy kobold kíséri majd végig. A darabban szereplő országok úgy kerültek kiválasztásra, ahogy a gyerekek keresgélnek a Google Earth-ön; vagyis véletlenszerűen. Az előadás ősbemutatója november 29-én, 14 órakor lesz a Hevesi Sándor Színház nagyszínpadán.
Halasi Imre
Pinczés István a bábszínház további friss híreiről is beszámolt. Év elejére elkészülnek a gyerekeknek szánt nézőtéri kisszékek. A magyar bükkfából készült ülőalkalmatosságokon bölcsődés kortól körülbelül tíz éves korig ülhetnek a gyerekek. Megkezdődtek továbbá a januári első produkció, a "Csipike, az óriás törpe" előkészületei. Megújult a Griff honlapja is, folyamatosan frissül a tartalom, így a jövőben részletes információkat, fotókat és videókat találnak a látogatók az egyes előadásokkal kapcsolatban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése