Archivum
Rakéta porszívó kerámiából
Valóságosnak tűnnek, de valami mégis furcsa. Csipkerózsika álmába kerültünk talán, ahol még a tárgyak is végleg megdermedtek, "lefagytak", s különös (álom)por lepi be őket, a régi hangulatot keltő színhasználatnak köszönhetően. Némelyikük pedig túlontúl nagyra is nőtt.
Valóság és illúzió kapcsolata
Távrecsegő, századelős kamera, Olympia írógép, Rakéta porszívó, hajdan volt vasalók. Berzy Katalin Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész a 20. és 21. század jellegzetes használati tárgyait formálta újra kézzel, félporcelán masszából, raku technika segítségével. Az elmúlt évtized alkotásaiból ad ízelítőt a zalaegerszegi Gönczi Galériában látható tárlat, mely hangulatában kettős. Az első teremben ugyanis kerámiából készült stációk láthatók, melyek egy zalai falu, Nemessándorháza kápolnája számára készültek. Az alkotó a kiállítás előtt a távirati irodának ezzel kapcsolatban elmondta: a keresztút állomásait megörökítő stációk az emberi tartást jelképezik. A tizennégy elemből álló sorozat a művész legújabb alkotása.
A tárlat második részét alkotják a már említett "használati" tárgyak melyek jó része kerámia és üveg találkozása (például két egymásba fonódott anyacsavar). Talán innen ered a kiállítás címe is: Kapcsolat. Persze a tárlat az árnyoldalra, vagyis a kapcsolat hiányára is fókuszál. Az anya nélküli óriási csavarok, ("Elanyátlanodva"), vagy a lomtalanításkor kidobott, ócskaságokkal (tojástartó-doboz, daráló, focicsuka) teli fiók, a magányos vasalók, az elhagyatottságot, használaton kívüliséget is jelzik. Bár átlényegülve; újraformázott, korabeli hangulatot árasztó dísztárgyakként új kapcsolatot köthetnek. Emlékképek, dekorációs kellékek lehetnek. Vagy kapcsok valóság, illúzió, emlékek és álomvilág között.
Berzy Katalin Kaposváron született, a 70-es években végzett az iparművészeti főiskola porcelántervező szakán. Kezdetben épületkerámiával foglalkozott, dolgozott a Képcsarnok és az Idea vállalatnak, a 80-as években pedig jelmezeket is készített a televízió számára. Az elmúlt tíz, tizenöt évben kezdett a jellegzetes raku technikával foglalkozni, s azóta érdeklik a valóság illúzióját keltő alkotások is.
A Keresztury ÁMK Göncz Galériájában nyílt tárlat május 5-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése