Kiszínezett falak és kerítések

Egy hónapig volt a D'clinic Studios Mixer-programjának vendége az ausztráliai Kieran Butler, az angliai Rob Burton és az amerikai Amy Ritter, akiknek egy közös projektet kellett kidolgozniuk. A Mixer-program lényege ugyanis az, hogy a világ különböző pontjáról érkező alkotók – akik ráadásul a zalaegerszegi alkotótelepen találkoznak egymással először – a közös munka révén inspirálják egymást. Egy különleges "játszótér" ez, ahol a más-más kulturális környezetből jött, és különböző műfajokban mozgó képzőművészek megosszák egymással munkamódszereiket, miközben kitalálnak valami újat és egyedit. Ez esetben a Kép Klubot.

Menet közben aztán képbe (majd a képekre) került a macska. A város egyik állatorvosának képe pedig kikerült saját rendelőjének külső falára. A két dolog nyilván összefügg. Az történt ugyanis, hogy a három művész arra kérte a zalaegerszegieket, hogy ajánljanak fel egy-egy tárgyat, vagy felületet, amit lefesthetnének, kidekorálhatnának. Miközben munkásruhában járták a várost, hogy teljesítsék az igényeket, találtak egy beteg kölyök macskát, akinek fél szeme hiányzott. Így jutottak el dr. Mike János állatorvoshoz, aki míg ellátta a macskát, beszélgetett az alkotókkal. A Kép Klub ötlete aztán annyira megtetszett neki, hogy ő maga is csatlakozott a projekthez, ezért került ki a róla, és egy kutyáról készült nagyméretű fotó rendelőjének falára. (A mű olyan jól sikerült, hogy néhányan a szürkületben köszöntek is a doktor képmásának.)

A művészek persze mindent dokumentáltak és fotóztak, hogy aztán egy projektzáró kiállítás keretében mutathassák be a D'clinic műtermében (a Rákóczi úti egykori mosodában) mindazt, amit az elmúlt hetekben felújítottak. Búcsúzásképpen egy könyvet is összeállítottak a megújult, átfestett kerítésekről, falakról, ruhákról és egyéb tárgyakról, melyeknek visszatérő motívuma – mily meglepő – a cica lett. Mint mesélték, a céljuk az volt, hogy a felajánlókkal elbeszélgetve, történeteiket, ízlésüket megismerve megkérdőjelezzék, majd újraértékeljék a kortárs művészet szerepét, valamint a művészek és a közönség kapcsolatát. Az ismeretlen környezet és ismeretlen emberek megértésén keresztül ugyanis sikerült egyfajta hidat képezniük a távoli kultúrák és Zalaegerszeg, valamint a kortárs alkotóművészet és a közönség között.

A program végére a Kép Klub már nemcsak a három alkotó együttműködését jelentette, hanem mindazokét is, akik csatlakoztak a felhíváshoz. Egy hónapos ténykedésük alatt a képzőművészet gyakorlatilag "házhoz jött". De azt is mondhatnák, hogy "leszállt a magas lóról", és elérhetővé vált az egyszeri városlakók számára, akik részt is vehettek az alkotás folyamatában.

A programzáró happeningen (ahol a macska már vígan játszadozott egy papírgalacsinnal) Mike János annyit fűzött hozzá a történethez, hogy jó volna, ha valakik folytatnák a Kép Klub akcióit. A városban ugyanis rengeteg a szürke, unalmas épület, kerítés, házfal, amit színesebbé, ötletesebbé lehetne tenni. Igény pedig úgy látszik, lenne is a kreatív megoldásokra.

(Lapzártánkkor kaptuk a hírt, hogy a macska gazdára talált, és közben a nemzetközi rezidenciaprogram új művészei – Johanne Hauge performer és Justin de Lima vizuális művész – is megérkeztek a stúdióba.)