Archivum
A vonalak szerelmese
A költészet napjához közeledve nyílt meg a Városi Hangerseny- és Kiállítóteremben Miklosovits László, zalaegerszegi születésű grafikusművész kiállítása. A művész főleg könyvillusztrációiról ismert. A mostani tárlaton főleg Babits Mihály Erato című könyvéhez, valamint Márai Sándor művekhez készített illusztrációi láthatók.
Miklosovits illusztrációk a zsinagógában
Kötöttség és szabadság is illusztrációkat készíteni - fogalmazott Péntek Imre költő, a Pannon Tükör főszerkesztője a kiállítást megnyitva. Mint mondta: a szövegtől nem lehet eltérni, ami kötöttséget jelent, ugyanakkor a fantázia szabadon szárnyalhat, és az értelmezés lehetősége nyitott marad az alkotó számára.
Miklosovits a vonal szerelmese, és mestere; vonalhálót sző, eltalálja, megtalálja a jellegzetes formák lényegi elemeit. Ha kell felnagyít, ha kell bagatellizál, vagy éppen a centrumba állít egy-egy motívumot. Nemcsak grafikus, hanem olvasó is, hiszen tollrajzaival, ecsetnyomataival összeköti a szöveg és a mai kor közötti pontokat.
A mostani tárlat egy válogatás a művész alkotásaiból, melynek fő elemeit Babits- és Márai illusztrációk adják. De a képregények, karikatúrák világába is látogatást tehetünk egy összefüggő (kép)történet segítségével.
A grafikusművész nemrégiben fejezte be Retro Zalaegerszeg című kötetét, mely egyfajta képes napló a 60-as, 70-es évek városáról, kulturális és zenei életéről. A szerző a kiadásra váró könyvvel kapcsolatban elmondta: boldog, hogy Péntek Imre rábeszélte a megírásra. Reméli, hogy hamarosan lesz elegendő pénzösszeg ahhoz is, hogy megjelenhessen a kötet.
A tárlatnyitó után elhangzott: várják azoknak az olvasóknak az adományait, akiket érdekel a város harminc-negyven évvel ezelőtti története, s szívesen áldoznának némi összeget a könyv kiadásának megsegítésére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése