Preisz József órásmester tárlata

Ha a mesében Gombóc Artúrnak lehet rengeteg féle csokoládéja, akkor az Órásmester is felsorolhat jó néhány, számára kedves darabot, amiknek mind megvan a maguk története: a holland felet ütős faliórának, a német súlyhúzós faliórának, a rugós faliórának, a cári asztali órának, a karóráknak, ébresztőóráknak... Napóleon korától egészen napjainkig. A földön járó toronyóráról már nem is beszélve, ami egy mese címének is szép lenne.

Preisz József zalaegerszegi órásmester fél évszázados gyűjteményéből nyílt impozáns tárlat a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A középiskola után előbb Takács Dezső aranyműves, órásánál tanulta a mesterséget, majd Budapesten az Óra-Ékszer Vállalat központi műhelyébe került, ahol Tilly Róbert mestertől lesett el számos fortélyt. 1968-ban visszaköltözött szülővárosába, ahol a mindenki által jól ismert Kossuth utcai Óra-Ékszer mesterembere lett. A tanulást persze nem hagyta abba, számos külföldi továbbképzésen vett részt; még a svájci IWC óragyárba is eljutott. Az évtizedek alatt a javítás mellett szenvedélyes gyűjtővé is vált. Bár 2007 óta nyugdíjas, ma is aktívan dolgozik.

A pályafutásának és gyűjtőmunkájának 50. évfordulójához érkezett órásmestert a tárlatnyitón köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester, Németh János Kossuth-díjas keramikusművész, valamint Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke, a kultúra mecénása-díj egyik birtokosa. Megemlékeztek Preisz József gyermekkoráról, életének fontosabb állomásairól és főbb munkáiról. A polgármester szerint az órásmesterségén túl példamutató a közösségi munkája is, hiszen a város számára is értéket teremett. Megjavította a Mária Magdolna Plébániatemplom óraszerkezetét. A régi toronyóra pedig a földre "szállt", vagyis a színház előtti térre került, ami országos viszonylatban is ritkaságnak, igazi látványosságnak számít.

Siklósi Vilmos úgy érzi, az ember annyit ér, amennyit változtat a világon, és ebben a tekintetben Preisz József mindenképpen elismerést érdemel. A mester ugyan mindig halk szavú volt, ám csodával és boldogsággal tud beszélni az órákról, melyek új életre kelnek, új értelmet nyernek keze munkája nyomán.

A kiállításon persze óhatatlanul szóba került az idő, mely Németh János szerint soha nem áll meg, halad tovább. Ám – mint fogalmazott – mindenkiben benne van egy óra, ami viszi előre az embert, s amivel talán jobbá tehető a világ.

A tárlaton látható különleges órák kapcsán valóban hosszan lehet elmélkedni az időről. A ketyegés sokaknak talán tényleg az elmúlást jelenti, míg mások a folyamatos, véget nem érő jelenre, afféle "itt és most" állapotra asszociálnak, esetleg a jövő zenéjét hallják a másodpercek kattogásában. Az is érdekes kérdés, hogy vajon megszűnik –e az óra "órasága", ha éppen nem működik a belső szerkezet; vagy a számlap maga elég ahhoz, hogy óraként tekintsünk valamire. Eltűnhet –e az idő, ha mondjuk gonosz erők elpusztítják a összes létező órát, és a megbolydult rendszerben lehet –e az Órásmester a hős (a mese hőse), aki újra normális (vagy élhető) mederbe tereli az időt?

Akárhogy is, "Az órák bűvöletében" című kiállítás összeköt múltat és jelent. A több évtizedes, vagy évszázados, szépen kivitelezett időmérők a történelmi korok üzenetét hordozzák. Elődeink technikai tudása, lakberendezési divatja, dizájn- és stílustörténete elevenedik meg a látogató előtt. Preisz József pedig a régi óraszerkezetek életben tartásával (vagy újraélesztésével) a végtelen jelen idő fenntartásáért dolgozik.

A tárlat június 9-ig látogatható.