Archivum
110 éve született Mikus Gyula
A 110 éve született Mikus Gyula emlékkiállításának a Balatoni Múzeum díszterme, a MŰSZAK Mikus Gyula tiszteletére rendezett V. Cserszegtomaji Nemzetközi Művésztelepének alkotásaiból rendezett tárlatnak pedig az intézmény aulája biztosít helyszínt november végéig.
A Balatoni Múzeum emlékkiállítása
A múzeum kollekciójából, a hagyatékból, a Pozsgai, a Balogh és a Mikus magángyűjteményekből összeválogatott tárlat nyitóünnepségén- melyet ifj. Merics Ferenc kísért gitárjátékával- felavatták a Tirnovák Tamás szobrászművész által gipszből készített, a család tetszését is elnyert szoborportrét, mely vár a bronzból kiöntésre.
Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a Festészet Napján, Szent Lukácshoz kapcsolódva, az intézmény idén Mikus Gyulára emlékezik úgy, hogy egyúttal bemutatkozási lehetőséget kínál kortárs helyi és környékbeli alkotók számára is.
Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere azt emelte ki, hogy a város emblematikus figurája minden itt élő embernek elsőre beugrik, ha egy helyi festőművészt kell megneveznie. A segítőkész, gyermekszerető festő emlékére Keszthely és a művész családja 17 évvel ezelőtt egy emlékkiállítást hozott létre abban a házban, amelyben élt és alkotott több mint ötven évig, de az emlékház működését a város nehéz anyagi helyzetére való hivatkozással nyolc éve ideiglenesen felfüggesztették. "Én most belátom, hogy ez nem volt jó döntés, megkövetem a családot a magam nevében és igyekszünk egy megérdemelt helyet találni, ami méltó ennek a nagy embernek az emlékéhez"- mondta el végezetül.
A kiállításokat dr. Kostyál László művészettörténész ajánlotta az aulát csordultig megtöltő vendégek figyelmébe. Mint mondta, az autodidakta módon, Zalaszántón festővé érett, magát folyamatosan képző Mikus művészete valódi, emblematikus értéke a városnak. Itt vált igazán a Balaton festőjévé, a Szigligeti-öböl, a Bece-hegy szerelmesévé. Úgy tartotta, nincs két olyan nap, amelyen a Balaton ugyanazt az arcát mutatná. Örömet, bánatot, egyedüllétet, jókedvet és ezernyi emóciót föl lehet fedezni a Balatont nyitottsággal megragadó festményein. Az idei művésztelep alkotásai is Mikus szellemiségét, természetfelfogását, színvilágát, derűsségét, precizitását és kedvességét idézik meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok! -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséértSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger Balázs