Archivum
JazzSzerda Harcsa Veronikával
A zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem JazzSzerda programsorozatának keretében a Harcsa Veronika Quartet lépett színpadra a közelmúltban. Harcsa Veronika dalszerző, énekes, már jó néhány éve nagy népszerűségnek örvend a zene – és különösen a jazz – rajongók körében.
Free-jazz és Lámpafény
Sokáig feldolgozásokat játszott, 2008-tól (ekkor diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékén) azonban főleg saját szerzeményeket ad elő zenekaraival; a most Zalaegerszegre látogatott quartettel, és az elektronikusabb, free-jazzesebb, trip-hoposabb irányzatot képviselő Bin-Jip-pel. Bár a Too Early című dalát a Petőfi Rádió is sokat játszotta, az énekesnő Magyarországon és külföldön inkább az igényesebb zenekedvelők körében ismert. Igaz, a nyári művészeti fesztiválok (például a kapolcsi Művészetek Völgye) fellépőjeként évről évre nagyobb ismertségre tesz szert.
A JazzSzerda közönsége a koncert első felében az énekesnő Gyémánt Bálint gitárossal alkotott duóját láthatta. Főleg saját jazz, illetve free-jazz dalokat és feldolgozásokat adtak elő. Az est második részében – a quartet többi tagjával kiegészülve – 20. századi magyar költők verseinek feldolgozásait játszották. Az anyag jó része a 2011-ben megjelent Lámpafény című lemezen is hallható.
Harcsa Veronika néhány évvel ezelőtt a Bin-Jip formációval már járt Zalaegerszegen; tehetségével és különleges zenei világával akkor is lenyűgözte a helyi közönséget. Hangja, és előadásmódja az elmúlt évek alatt sokkal karakteresebbé, magabiztosabbá és nyíltabbá vált. (Talán ez már abból a tudásból is fakad, amit a brüsszeli királyi zeneakadémia hallgatójaként szívott magába.) Dalaiba népzenei (főleg latin és autentikus cigányzene), funkys és rockos elemek is keverednek; ezekkel is erősítve napjaink jazz zenéjének elgondolkodtató és lélekemelő hatását.
A JazzSzerda a karácsonyi ünnepek után, január 14-én folytatódik a Kőszegi New5 formációval.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban