Archivum
Változások a levéltárakban
Október 1-től Magyar Nemzeti Levéltár néven működik az az egységesített intézményhálózat, mely a fővárosi Országos Levéltár, és a megyei levéltárak jogutódjaként jött létre. A részletekről az országban elsőként a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárában tartott tájékoztatót dr. Gyimesi Endre országgyűlési képviselő, miniszter biztos, és dr. Mikó Zsuzsanna a nemzeti levéltár főigazgatója.
Oral history és elektronikus adatbázis
A változásokról a magyar kultúra napja alkalmából, a helyi levéltár hagyományos újévi sajtótájékoztatójának keretében számoltak be. Gyimesi Endre elmondta: az elmúlt évtizedekben a megyék megroppantak, nem kaptak elegendő kulturális normatívát. Öt év alatt egy közepes nagyságú levéltár létszámával (és költségvetésével) csökkent a szakmai állomány. Az állam döntött: a levéltárakat saját kézbe veszi, így jött létre a megyei intézményekből, és a korábbi Országos Levéltárból álló új szakmai szervezet.
Molnár András igazgató, Ollár község 1858-as kataszteri térképét mutatja. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Mikó Zsuzsanna főigazgató is.
Mikó Zsuzsanna főigazgató (aki a 90-es évek elején maga is a zalai levéltár munkatársa volt) kifejtette: a 704 főt foglalkoztató, és 3,1 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodó intézmény az Operaház után a kulturális tárca második legnagyobb szervezete. Az egységesítés ellenére a megyei levéltárak szakmai önállósága megmaradt. A cél továbbra is a forrásanyagok biztonságos őrzése és feldolgozása, ám ezt a modern kor kihívásainak megfelelően, s jóval gazdaságosabban kívánják véghezvinni, mint eddig.
A főigazgató a legfontosabb feladatok között említette a maradandó értékű iratok vizsgálatát, az elektronikus "vagyon" felmérését, az oral history program bővítését, valamint az elektronikus levéltári rendszer fejlesztését. Ez utóbbival egy egységes levéltári adatbázist szeretnének létrehozni. A cél az, hogy bárki otthonról, a fotelből is hozzáférjen a számára fontos iratokhoz.
A zalai levéltár tavalyi eredményeiről Káli Csaba igazgatóhelyettes számolt be. Mint mondta 2012-ben hatvanhat iratképző szervezetet ellenőrzött a levéltár, 121 folyóméternyi irattal bővült az állományuk. A kutatószolgálatukat 1137-en keresték fel. A hatékonyabb kutathatóság érdekében pedig komplex adatbázis-kezelő programot is létrehoztak. Az előző évben két konferenciát szerveztek, a tudományos munka eredményeképpen pedig három új kötet is megjelent.
Gyimesi Endre mutatta be a Zalai Gyűjtemény sorozat legfrissebb kötetét
A legfrissebb ezek közül Tóth Péter: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái III. című kiadvány, melyet Gyimesi Endre ismertetett. A forrásgyűjtemény a Zala vármegye 1656-1716 közötti közgyűlési jegyzőkönyveinek, magyar nyelvű tartalmi kivonatait tartalmazza. A sorozat első kötete 1984-ben jelent meg.
A zalai levéltár idei terveiről Molnár András igazgató számolt be. A 2013-as évben folytatják a pártiratok testületi jegyzőkönyveinek adatbázis-építését. Májusban Nagykanizsán konferenciát rendeznek a doni katasztrófa emlékére. A témával kapcsolatban készül egy korabeli fotókat tartalmazó fényképalbum is. Több család hagyatékból ugyanis, ritka és értékes harctéri fotográfiák kerültek a levéltár birtokába. Tovább dolgoznak a XVIII. és XIX. századi megyei ingatlankataszter térképszelvényes megjelenítésén is.
Fotók a doni harctérről. A korabeli dokumentumokból fényképalbum is lesz.
Ősszel pedig Deák Ferenc születésének 210. évfordulójára készülnek. A jeles alkalomból Deák és nők címmel rendeznek konferenciát, ahol a haza bölcséről szóló anekdotákról, vélt és valós szerelmekről, illetve a Deák-család női tagjairól értekeznek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése