Tárlaton a megfélemlítés évtizede

Egyáltalán: lehet-e érzelemmentesen beszélni, kiállítást rendezni a 20. századi Magyarország legsötétebb korszakáról? Vagy hogyan lehet úgy alkalmazni ötletes látványelemeket, hogy az ne nyomja el a kiállítás történeti értékét? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel a látogatóban a Göcseji Múzeumba érkezett Rákosi börtönei című tárlat kapcsán. A kiállítás a hódmezővásárhelyi Emlékpontból indult útnak és több más város után most Zalaegerszegen is látható.

Több mint 700 ezer bebörtönzött ember, megfigyelések, kihallgatások, kivégzések – a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett korszak valóban az egyik legsötétebb fejezete az ország történetének. Ahogy Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója is utalt rá a megnyitón: nem kellemes végignézni a tárlatot, hiszen minden a megfélemlítésről, megtorlásról és a börtönök világáról szól. A tér középpontját pedig egy akasztófa uralja (melyet még a hetvenes években is használtak). Mégis beszélni kell erről a korszakról, hogy soha többet ne ismétlődhessen meg.

Az ötvenes években az országos és a megyei büntetés-végrehajtási intézeteken kívül hetvenegy járásbírósági fogház is működött. A Belügyminisztériumon kívül pedig az ÁVH-hoz is tartoztak intézetek és internálótáborok. Ez utóbbiakban a "ne csak őrizd, gyűlöld is" szemlélet volt a meghatározó, így az őrszemélyzet kegyetlenkedései miatt sokkal rosszabb volt az elítéltek helyzete, mint egy "normál" börtönben.

Ezekben az években 300 ezer embert telepítettek ki és internáltak. A cél a megtörés, és a test feletti hatalom demonstrálása volt – fogalmazott a kiállítást megnyitva dr. Latorczai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár. Mint mondta: a kommunista hatalomátvétel után, a diktatúra fenntartása érdekében Rákosiék egyetlen hatalmas börtönrendszerré változtatták az országot. A dolog pikantériája, hogy 1930-ban Rákosi maga is a Csillag börtön foglya volt – erre utal a tárlat egyik látványos eleme, a börtönágyon ülő Rákosi bábu.

Korszak szörnyűségeit Kiss Bódog Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének zalai elnöke is felidézte, mégpedig saját családjának tragédiáján (édesapja vált a rendszer áldozatává, máig nem tudják, hol van eltemetve) keresztül. Mint mondta, a korszak tanulsága a mára nézve az, hogy akik tapasztalói, vagy túlélői az elnyomó rendszernek, bátran álljanak ki és beszéljenek róla. "Kibeszélni, megbocsátani, összefogni, erről kéne szólnia a társadalmi párbeszédnek" – fogalmazott. Úgy látja, ha nem építünk hidat a meglévő ellentétek közé, akkor sosem szűnik meg a megosztottság, s abba belepusztulhat az ország.

Az Emlékpont tárlata tablók (melyeken korabeli fotók, újságcikkek és egyéb dokumentum-másolatok szerepelnek) segítségével mutatja be többek között a börtönök világát és szabályait, a megfélemlítés módszereit, eszközeit, de az ÁVH szervezeti rendjébe is bepillantást nyerhetünk. Felállításra került továbbá egy rekonstruált zárka is, melyben a szegedi Csillagbörtönből származó tárgyak kaptak helyet.

A kiállítás fő motívuma (főleg ami a tárlat első felét illeti) Rákosi feje; mely grafikusan, karikatúraszerűen jelenik meg, alatta "buborékokban" különféle politikai jelszavak olvashatók. Ez a Rákosi arcával és szlogenjeivel "kikövezett" út vezet tulajdonképpen a börtönben ülő vezér bábujához, jelezvén: egykor a kommunista eszmék is törvénytelenek voltak, később pedig ennek szellemében börtönöztek be és végeztek ki embereket.

A prezentáció ezen a ponton talán kicsit színpadiassá, szájbarágóssá válik. Sőt akár (kín)vigyor is megjelenhet a látogató száján. De lehet, hogy egy provokációra, manipulációra és elnyomásra épülő rendszert pont ilyen érzelmekre ható eszközökkel lehet befogadhatóvá és érthetővé tenni. Főleg olyanoknak, akik még nem éltek akkoriban; hiszen a tárlat egyik célja az is, hogy a fiatalabb korosztályokkal is megismertesse a rémkorszak világát.

A személyes kötődés és szakmai "kívülállóság" egyensúlya érdekében azért nem lett volna rossz, ha a politikuson és a POFOSZ megyei elnökén kívül egy történész is beszél a megnyitón az érintett korszakról. A Kiss Bódog Zoltán által említett megbocsájtást és feszültségoldást pedig akár el lehet kezdeni azzal, hogy a tréfa kedvéért leülünk Rákosi mellé a priccsre. A diktatúra kegyetlenségeit nem kisebbítené egy vicces szelfi Rákosival. A mumust meg egyébként is úgy lehet legyőzni, ha kinevetjük.