Boszorkányüldözés és kínzás

A boszorkányperek jó része nem megalapozott

A kínvallatás ugyanis (tortúra), még a mai horrorhoz, trillerhez szokott népesség számára is elképesztő szadizmusnak tűnik. Luca nap alkalmából - mely régen az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak számított - utánajártunk a jelenségnek; egyáltalán volt - e reális alapja a megbélyegzésnek, üldöztetésnek.

A nőgyűlöleten alapuló, "jól jövedelmező" boszorkány feljelentés, fogva tartás, bíráskodás, ítélet végrehajtás és a társadalmi problémák (járványok, éhínség, háborúk, felekezeti konfliktusok) háttereként feltüntettet "sátán műve" felfogás sok ártatlan áldozatot követelt. A megunt feleségtől szabadulni, gazdag özvegy vagyonára szert tenni, hatásosan irigykedni, a szürkeségből kiemelkedőt megtorolni, szintén könnyebb volt, ha boszorkánynak kiáltottak ki valakit. Rehabilitációtól, de még csak megemlékezéstől sem hangos a történelem. Így néhány szót mindenképpen megérdemel az emberiség eme - ma már bátran mondhatjuk - szégyenfoltja.

Magyarország a boszorkányüldözés szempontjából a humánusabb oldalt képviselte a nyugati állomokhoz képest. Az élen a német terültek jártak. Az ügy érdekében sokat tett IV. Ince pápa, az inkvizíció és a kínvallatás törvényesítője, VIII. Ince pápai bullája, illetve az általa felkért két domonkos rendi szerzetes által írt Malleus Maleficarium című, tiltás ellenére kiadott könyv, mely a boszorkányok meghatározását, felismerését, a perek forgatókönyvét írja le, nyomatékosítva ezzel az inkvizíció szerepét. Ezekhez később egyéb könyvek is társultak, így a Martin Del Rio, brabanti főügyész már azt is leírta: a boszorkányt akkor is halállal kell büntetni, ha egyébként senkinek sem ártott. Sőt gyermekeikre is ugyanezen sors várjon. III. Pál pápa idején alakult a jezsuita rend, mely az inkvizíció kíméletlen alkalmazója volt. Híresek voltak még kegyetlenkedéseikről a spanyolok is.

Ugyanakkor a kétkedő hangok is németföldön törtek elő; így egy jezsuita szerzetes, Friedrich von Spee - aki a boszorkányok gyóntatójaként egyre több igazságtalanságot vélt felfedni - Cautio Criminalis című könyvében ezt meg is fogalmazta. A protestánsok közül a holland Balthasar Bekker tiszteletes szállt szembe a téveszmékkel. A boszorkányperek is a leginkább a polgárosodott Hollandiában értek először véget. A legutolsó európai per 1793-ban lengyel földön volt, míg Mexikóban még 1877-ben is égettek boszorkányt.

Magyarországon már Szent István király rendelkezik a boszorkányokkal szembeni védekezésről, bűbájosok és jövendőmondó néven. A babonaságnak, tudatlanságnak tartott cselekedeteket ostorcsapással lehetett büntetni. Szent László egyik törvényéből kitűnik a boszorkányhit erősödése ("a boszorkányok úgy lakoljanak, amint a püspök jónak látja"). Az őt követő Könyves Kálmán nem vette el teljesen a boszorkányhitet, csak a strigának nevezett, halálmadárszerű alakról jelentette ki, hogy ilyen nincs. A XIII. századi nagyváradi káptalan tüzesvas-próba lajstromán 11 boszorkányper szerepel. Buda város jogkönyve szerint pellengérrel, máglyával kell büntetni a boszorkányokat. Nagy Lajos korából származó eskü szövege azt mondja: "bűvüsöket, bájosokat, félhiten valót" az igazságszolgáltatás kezére kell adni.

A Budai Krónika a boszorkányságot a pogányság részeként fogja fel. Zsigmond által adott pallosjogban megengedi a varázslók és varázslónők saját hatáskörű elitélését. A perek a török hódoltság idején kezdtek szaporodni, s végül Mária Terézia rendeletben tiltotta meg a boszorkánysággal vádolt személyek kínvallatását, a halálos ítéletet, lehetővé tette a fellebbezést és a bizonyítás megismétlését, később fel is függesztette ezeket. A perek tehát a XI-XVIII között folytak

Magyarországon, a közönséges tolvajokkal, gyilkosokkal egy kategóriába sorolva a vádoltakat, bár vallomástételre csak ritkán alkalmaztak kínzást. A leghíresebb, a szegedi boszorkányper volt (oka az aszály, mert az esőfelhőt a boszorkányok elrekesztették), 1728-ban, 21 áldozattal. Komáromy Andor 461 és Schram Ferenc 466 magyarországi boszorkánypert gyűjtött össze.

A zalai perek felkutatását akadályozza, hogy 1905-ben a levéltárból kiselejtezték az 1787 előtti büntetőpereket. Csak minimális adat maradt meg, de ezek is lajstromba vesznek 28 boszorkánypert (de 1723 és 1765 között összesen 48 zalai boszorkányper ismeretes, közülük 14 tanú kihallgatási jegyzőkönyve is megvan, régebbi per nem ismert). Üldözés azért korábban is volt. 1408-ban tartott mánhidai nádori gyűlés a tolvajokkal együtt levelesített, azaz távollétében halálra ítélte Fygus özvegyét és Teke Lőrinc feleségét, mint mérgezőket és varázslókat. 1512-ben a nagykapornaki nádori gyűlésen két méregkeverő nőt ítéltek el. Kevés perről maradt fenn az ítélet. (Közülük kettő biztosan halálos ítélettel végződött: 1750-ben Harcz Jutka zalalövői asszony, és 1746-ban Tóth Jutka, Bászki Miklós neje esetében.)

A vádak között gyakori a hideglelés (lázas megbetegedés), szülés utáni görcs, lábak megromlása (feltehetően köszvény), állatok megrontása. A perekben voltak felmentések, korbácsbüntetés, kiűzetés, pénzbüntetés (megvesztegetés?) is.

Tömeges és szenzációs boszorkányper Zalában nem ismert, a 48 vádlottból 5 volt férfi, kettő bizonyosan nemesi származású, 7 bizonyíthatóan jómódú, és szintén 7 főről bizonyos, hogy nagyon szegények voltak. A gyanúsítottak életkora pontosan nem ismert, de 14 valószínűleg idős korú (50-60 éves) volt. A gyanúsítottak közül 10 foglalkozott keresetszerűen emberek vagy marhák gyógyításával, kuruzslással. A tanúk sok esetben megemlékeznek babonás cselekedetekről, néha koponyacsont viselésről. A vizsgálatot végzők, nem a körülményekre voltak kíváncsiak, hanem, hogy történt - e ártás. Zalában az eljárást nem a hatóság, hanem a feljelentők kezdeményezték. Az egyéni bosszú mellett az orvostudomány elmaradottsága is szerepet játszott. Képzett orvos nem volt a megyében, ezért javasokhoz lehetett fordulni. Őket misztikus köd övezte és saját kárukra gyakran dicsekedtek tudományukkal. (Nagykanizsán 1741-ben arra is megeskették a bábákat, hogy boszorkányság használata nélkül segédkeznek.) Tevékenységüket a "hájjal kenegetés" vagy a "kutyaharapás szőrivel" szólásunk is őrzi. Gyógymódjuk a kenés, masszírozás, fürösztés, kötözés, gyógyteák, hánytatók, porok alkalmazása volt. A gyógyítás mellett a gazdálkodás is a boszorkányok pozitív tevékenységéhez tartozott. Ugyanezek lettek a gyanúokok is, bár az nem magyarázható logikusan, hogy kit miért jelentettek fel, ki és miért úszta meg a büntetést.

Az 1982-ig fellelt és kiadott magyarországi boszorkányperek száma valamivel több mint ezer, 1500-1600 vádlottal, akiknek mintegy 30 százalékát égették meg. 1986-ban alakult a Magyar Boszorkányszövetség, mely 1992 óta az 52. sorszámmal bejegyzett egyházként működik.