Konferencia a Balaton-környék történetéről

Az őszi levéltári nap alkalmából rendezett tudományos ülést Kapiller Imre történész szervezte, és a konferencia alapötlete is tőle származik. A tanácskozáson Balaicz Zoltán polgármester, majd a levezető elnök, dr. Gyimesi Endre, a levéltár nyugalmazott, címzetes igazgatója köszöntette a résztvevőket.

Dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a rendezvényt megnyitva utalt rá: sok érzelmet kelt a Balaton, hiszen mindenkinek kapcsolódik hozzá valamilyen személyes emléke. Az a cél, hogy az érzelmek és a Balatonhoz kötődő régi dokumentumok, tudományos elemzések összekapcsolódjanak, és megfelelő arányba kerüljenek egymással. Mint mondta: talán furcsa, hogy épp Zalaegerszegen zajlik egy Balatonról szóló történeti eszmecsere, ám a tó északi partjának jó része – és annak egyik kiemelkedő városa, Balatonfüred – 1946-ig Zala megyéhez tartozott, így a korabeli dokumentumok közül sok a zalai levéltárban található.

A város Dísz termében rendezett konferencia előadásiból kiderült: a Balaton-felvidéki szőlészet és borászat hagyományai már a 16. századi dokumentumokban is fellelhetők. Dr. Bilkei Irén főlevéltáros többek között arra keresett választ előadásában, hogy a középkori ember anyagi kultúrájában mennyire jelentek meg ezek a hagyományok. Pincerablásokról, szőlőbirtokok tulajdonviszonyairól tanúskodó korabeli okleveleket egyaránt találni. A szőlő megműveléséről azonban kevés szó esik. Viszont a 16-17. századi kalendáriumokban már vannak a szőlő megművelésére vonatkozó ábrázolások. Azt is tudjuk a régi iratokból, hogy a korszak legnagyobb hordója 127 ezer liter nedű tárolására volt alkalmas, a bor pedig afféle mobilizálható pénzforrásnak számított.

Kapiller Imre levéltáros a Révfülöp és Balatonboglár közti rév történetéről beszélt, Végh Ferenc a pécsi egyetem oktatója a törökkori balatoni flottáról tartott előadást. Mint mondta: a flotta inkább kuriózum volt, semmint valami nagy jelentősági vízi haderő. A cél nem az ellenség legyőzése volt, hanem hogy a portyázni induló legénységet a túlpartra juttassák. A hajózáshoz kapcsolódott dr. Kurucz György, a Károli-egyetem dékánjának előadása is, aki a "Festetics-flottát" és Festetics György tevékenységét kutatta. A magyar művelődéstörténet kiemelkedő alakjának számító Festeticset komolyan foglalkoztatta a vízi áruszállítás kérdése, így sokat tett a Balatoni hajózás fejlesztése érdekében.

Molnár András, a zalai levéltár igazgatója a reformkor időjárási anomáliáiról számolt be. 1822-47 között komoly meteorológiai méréseket végzett a balatonfüredi főorvos, dr. Ádler. Ezek elsősorban a fürdővendégek tájékoztatására szolgáltak. Ám az adatok elemzéséből az is kiolvasható, hogy a szárazabb klíma hogyan járult hozzá a balatoni fürdőkultúra fejlődéséhez.

Dr. Hudi József, a pápai levéltár vezetője éppen e fürdőkultúra változásait elemezte, de immár a 19-20. század fordulójára vetítve. Mint mondta: ekkoriban alakultak ki a polgári fürdőzés szokásai, számos egyéb "kísérőprogrammal" együtt. A fürdőtelepek kialakulásával együtt létrejöttek a balatoni sportok, fejlődött a gyógyturizmus; Füreden felépült például a szanatórium. Általában véve is korszerű építkezések kezdődtek a part mentén. Urbanizálódni kezdett a Balaton-környék. A fürdőkultúra fejlődésének hatására – ha lassan is –, de sokat változott az öltözködés és a fürdőzés etikettje is. Dr. Paksy Zoltán, főlevéltáros (Zala megyei levéltár) a két világháború közötti idegenforgalmi változásokról beszélt. Előadásából kiderült: a 20-as években arra irányult a marketingtevékenység, hogy a jómódú középosztályt megszólítsák, és a Balatonra csábítsák. Ekkoriban fogalmazódott meg a balatoni körút -és a körvasút építésének gondolata is, de a Balatoni Múzeum, a tihanyi átkelő és a kikötők fejlesztésének terve is a két világháború közötti korszakban készült. A 20-as évek végére az úri középosztály kedvelt célpontjává vált a Balaton, a 30-as években pedig egy sor új szolgáltatás jött létre a nyaralók kényelmének biztosítása érdekében.

A konferencia utolsó előadója a Keszthely környéki úttörőtáborok világába kalauzolta el a hallgatóságot. Haász Gabriella, a Balatoni Múzeum muzeológusa szerint a táborozás célja a szünidő hasznos eltöltése, valamint a közösségépítés volt. A kezdeti sátortáborokat barakkok váltották fel, majd kőépületekbe költöztek a táborozók, a kultúrprogramokkal együtt. Ami a – néha szigorúnak tűnő – napirendet és napi programokat illeti, első helyen mindig a kirándulás állt. A csapattáborokban volt társadalmi munka is, hiszen a körletek takarítása a táborlakók feladata volt. Az úttörőtáborok lehettek jutalomtáborok, képzőtáborok, vagy akár tantárgyi szaktáborok is.

A rendszerváltozás után a táborozási gyakorlat átalakult. Sok helyszín afféle ifjúsági- és sporttábor lett, ám a régi táborok többségéből mára nem sok minden maradt; van, amelyiket lebontották (balatongyöröki), míg mások (vonyarcvashegyi) üresen állnak.