A Vissza a jövőbe kulturális kontinuumai

Felesleges most filozofálgatva az idősíkokban ugrálni, vagy azt elemezni, hogy a Vissza a jövőbe filmtrilógia második részének jövőben (vagyis 2015. október 21-én) játszódó jelenetei mennyire tükrözik napjainkat. Számos újságcikk és internetes bejegyzés készített bő lajstromot arról, hogy a technológia terén mi az, ami megvalósult, és mi az, amitől még mindig nagyon messze vagyunk; vagy esetleg más irányba haladt a fejlődés.

Sokkal érdekesebb kérdés, hogy Marty Mcfly és Dr. Emmett Brown története hogyhogy nem vált elavulttá és unalmassá az elmúlt harminc évben. Illetve hogy a film magyarországi bemutatásának (1987) időszakában hogyan képzeltük el a jövőt. Pláne egy olyan országban – régióban – ahol épp omladozóban volt a szocializmus, és ahol még a 80-as évek amerikai tárgykultúrája is sok esetben futurisztikusnak látszott.

A Vissza a jövőbe-nap kapcsán Bánhegyi Béla filmzenekészítővel, amatőrfilm-rendezővel, Béres Katalin történésszel (Göcseji Múzeum) és Sustik Kriszta divattervezővel beszélgettünk, ha nem is a tér-idő-, de a kulturális jelenségek kontinuumáról.

Bánhegyi Béla még édesanyjával nézte a film egyes epizódjait a moziban. Az amatőrfilm-rendező (akinek Interkozmosz című kisfilmje az idei Mediawave Fesztiválon is szerepelt) gyerekkora óta sci-fi rajongó, a trilógia pedig különösen kedves számára. Mint meséli, szobájának falát sokáig díszítette a Drew Struzan-féle filmplakát is. Szerinte a film azért lehet népszerű ma is, és azért nőttek fel (és nőnek fel ma is) korosztályok rajta, mert igazi közönségfilm, de az igényes fajtából. A légdeszka és az időutazásra átalakított DeLorean miatt van benne "cool-ság", így a fiatal korosztályoknak mindig bejön. A történet ugyanakkor vicces és fordulatos, emiatt az idősebbek sem unják meg. Amennyire visszaemlékszik rá a 80-as évek végén sokkal futurisztikusabbnak képzelte el a jövőt; vagyis a kétezres éveket. Persze az elképzelt képet más filmek/rajzfilmek által közvetített fantáziavilág is befolyásolta. Nála főleg a népszerű Jetson család. Emiatt azt gondolta, hogy mára jóval több robot lesz, repülnek az autók és a városok képe sokkal letisztultabb, funkcionálisabb lesz. Felnőtt fejjel inkább azt érzi, hogy nem baj, hogy ez nem valósult meg, mert inkább az emberi kapcsolatoknak kéne kicsit erősödni a technológiai térhódítással szemben.

Hasonlóan vélekedik a filmről Béres Katalin is, aki szerint a siker egyik oka az, hogy az embereket mindig is foglalkoztatta az időutazás és a jövő. A történész szerint a 19. században Verne regényei is ezért arathattak sikert. A századfordulón pedig Magyarországon több olyan képeslap is készült, ami a jövőt ábrázolja; mindenféle repülő, lebegő járművekkel, égi villamosokkal. Még Zalaegerszegről is készült ilyen. A 60-as évektől pedig a tudomány- és technika, valamint az űrkutatás robbanásszerű fejlődésének hatására fordult a figyelem a sci-fi műfaj felé. Ennek nyomai a hétköznapi tárgyakba is beszivárogtak, különösen ami a gyerekjátékokat és egyéb kiegészítőket illeti.

Képeslap a századelőről

A muzeológus úgy látja, hogy a film töretlen népszerűségének másik oka a zseniális rendezésben rejlik. Az idősíkok összekuszálásából egy nagyon szórakoztató sztori lett, a karakterek pedig jól eltaláltak. A film úgy sci-fi, hogy nem rideg, elidegenítő terekben, hanem az 50-es, 80-as évek hétköznapjaiban játszódik, ami miatt azok számára is befogadható, akik amúgy nem szeretik a science fictiont. Történészként az is izgalmas és érdekes számára, hogy az egyes részek tele vannak popkulturális utalásokkal; egyik kedvence például Chuck Berry Johnny B. good című slágerének filmbéli átirata.

Hogy vannak e párhuzamok a filmben látható 2015-ös divat, és napjaink viselete között, Sustik Kriszta designert kérdeztük. Szerinte 2015 sok szempontból eléggé kaotikus, és ilyen szempontból a filmbéli ruhákon is ez látszik. A divat azért nem feltétlenül abba az irányba haladt, mint a történetben. Ott jellemzőek a feltűnő színek, anyagok és formák, napjainkban azért ennél letisztultabb a kép, bár kétségkívül vannak extrémitások; főleg a nagyvárosokban, metropoliszokban. A tervezőnek a filmet nézve a japán utcai divat is eszébe jutott, ami kicsit a mangák-világát idézi. Ami talán a legjobban hasonlít a filmben látottakhoz, az az, hogy a mostani divatipar is egyre többször használ nem természetes anyagokat. Ő maga is többször készít vízlepergető anyagból ruhákat, mert úgy véli, hogy ez (is) a jövő.

A filmmel kapcsolatban elmondta: érdekes, hogy mikor gyerekként nézte, mennyire távolinak tűnt 2015, és mégis milyen hamar bekövetkezett. Ráadásul közben alig érzékeltünk változást. Részben valószínűleg azért nem, mert egy folyamatként éltük meg, másrészt viszont azért, mert hihetetlenül felgyorsult minden, ami gyors alkalmazkodást is igényelt. Szerinte kicsit ijesztő abba belegondolni, hogy ha ilyen erejű innovációk történtek a 80-as évek óta, mi fog még lejátszódni a következő harminc évben. Még az is lehet, hogy a légdeszka és az önbefűző cipő arra már retro lesz...