Archivum
Árral szemben a La Manche-csatornán
Mányoki Attila, zalaegerszegi hosszútávúszó augusztus 20-án beállította a magyar csúcsot, amikor is 10 óra 47 perces időeredménnyel átúszta a La Manche-csatornát Dover (Anglia) és Tardinghen (Franciaország) között. A 47, 23 kilométeres távot erős áramlattal szemben, hideg vízben, részben sötétben és medúzacsípésekkel "tarkítva" tette meg. A sportoló, így 13 éve dédelgetett álmát váltotta valóra.
Mányok Attila újra beállította a magyar csúcsot
Zalaegerszeg hírnevét méltón öregbítő ultratávúszót Gyutai Csaba polgármester, úgyis mint a támogatók képviselője, sajtótájékoztató keretében köszöntötte a városházán.
-2000 óta tervezem a csatorna átúszást, és néhány éve realizálódott anyagi szinten is a megvalósítás, külön öröm, hogy zalaegerszegi támogatással. A jelentkezők nagy száma miatt 3-4 éves várólista után lehet starthoz állni. 2010-ben kötöttem szerződést azzal a hajóssal, aki végig kísért az átúszáskor-mondta Mányoki Attila, miközben felidézte az eseményeket
- Hogyan lehet készülni egy ilyen feladatra?
- Célirányosan olyan helyeken versenyeztem a sok meghívás mellet, ahol hideg vízben kellett úszni. A leghidegebb víz 6 fokos volt, de rövid távval, ténylegesen a 12-13 fokos víz már hidegnek számít. A csatornán 15 fokos volt a víz, de a középső szakaszon, mintegy két órán keresztül éltem meg életem legfázósabb perceit, bár a tempómon ez nem látszódott. De tudtam, hogy mire számíthatok, hogy miért megyek a versenyre és bíztam az erőmben, mentális és fizikális felkészültségemben.
- A medúzák mekkora veszélyt jelentenek?
- Volt már versenyem, ahol medúzarajba kerültem és a sok csípés allergiás reakciót okozott, amiért orvosi utasításra abba kellett hagynom a versenyt. Most is tartottam ezért ettől. Három csípést kaptam, abból az egyik volt erősebb.
- Milyen érzés egy ilyen sok éves terv végére érni?
- Elértem az álmom, ez visszaigazolás, hogy jó úton járok. Boldogság és már megvannak az új terveim, az új célok, az új motivációk és ezekre koncentrálok. Többek között Japánban, Új-Zélandon és Amerikában is szeretnék úszni,a La Manche-csatorna az első állomása volt a terveknek.
- Mi jelenti Önnek a motivációt?
- Önmagam legyőzése és az értem szorítóknak, a barátoknak örömet okozni. Az átúszásnál külön öröm volt, hogy Szent István napján, a nemzeti ünnepen sikerült teljesítenem a távot.
- Mennyi idő kell kipihenni ezt a teljesítményt?
- Nagyon fáradt vagyok, ezen a héten 8-10 órát aludtam összesen. Alvás mindenképpen kell. Jövő héten azonban már Görögországban fogok úszni.
A sajótájékoztatón a polgármester és az újságírók kérdéseire válaszolva sok érdekesség hangzott el, többek között a hitelesítés mikéntje. Illetve, hogy a franciák annyira veszélyesnek tartják a csatorna átúszást, hogy nem járulnak hozzá. Így a versenyző és kizárólag ő, maximum 5 percet tartózkodhat a francia parton, majd vissza kell úszni a kísérőhajóhoz, mely a parttól néhány száz méterre horgonyozhat csak le.
Mányoki Attila a nehézségek között időjárási körülményeket (Északi-sarkról érkező vihar miatt), a középső szakaszon különösen hideg vizet, az utolsó két óra sötétségét nevezete meg, illetve, hogy miközben a távot bő 10 óra alatt úszta le, az utolsó 1 kilométer megtétele 2 órába telt, áramlattal szemben (néhány versenyző ezért a cél előtt néhány méterrel esett ki). S az időjárás miatti több napos várakozás mentális megterhelést is jelentett. A szerencsés fordulatok között az enyhébb medúza csípéseket, a nem sziklás szakaszon való partot érést említette, hiszen a verseny addig tart, míg szárazföldet ér a versenyző, melyet a végén akár sziklamászás is megfejelhet.
A La Manche-csatornát először 1978 augusztusában úszta át magyar sportoló, Hajós Gyula. Az 50 kilométeres távot 12 óra 4 perc alatt teljesítette. Az eddig magyar csúcsot 1988-ban Szlavicsek Gizella érte el, 10 óra 47 perces idővel, melyet most Mányoki Attila újra beállított. Ezzel az Ocean's Even elnevezésű nyílt vízi úszás sorozat első állomásán van túl. A következő nagy erőpróba 2014-ben Japánban várja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése