Archivum
Közélet és női szerepvállalások
A Zalaegerszegi Női Szalon egyik alapítója, a Pro Zalaegerszeg Kulturális Egyesület elnökségi tagja Balaicz Zoltánné Mándli Edit, aki nem(csak) azért érdekes, mert a polgármester felesége, hanem azért, mert mellette közéleti szerepet is vállal. Miért? Véletlenül alakult így, vagy van benne némi tudatosság? A város történetében a megválasztott polgármesterek már rég családosak voltak, mikor tisztségüket elfoglalták. Jelen esetben a helyzet az, hogy közös életük kezdete összefonódott egy választási győzelemmel...
Balaicz Zoltánné: Kíváncsiság, összetartozás, álom
Szóval ez most nem egy igazi női szalon, csak ketten beszélgetünk egy hosszúkávé és egy cappuccino mellett. Szeretnék apró titkokat is megtudni új szerepéről, de ez nem megy könnyen, mert Edit diplomatikus. Egy politikus mellett, persze ez nem véletlen.
- Munkahelyet változtattál...
- Igen. Eddig a Dózsa iskolában tanítottam, német nyelv és irodalom szakon végeztem a szombathelyi főiskolán,augusztus elsejétől pedig az Oktatási Hivatal Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központjában dolgozom. Új szervezetről van szó, én a korai iskolaelhagyás és lemorzsolódás szakterületével foglalkozom.
- Milyen érzés volt, amikor először léptél színpadra a városi hangversenyteremben egy esküvő-kiállításon.
- Eredetileg Zolinak kellett volna megnyitnia a kiállítást, de a rendezvény előtt két nappal megkért, vegyem át tőle ezt a megtisztelő feladatot. Bár felment a színpadra, de átadta nekem a mikrofont, a közönség nagy meglepetésére. Ő meg a háttérben, karban tett kézzel mosolygott... Második alkalommal az Apáczaiban egy nőnapi rendezvény háziasszonya voltam.
- Akkor, semmi izgulás?
- Nincs. Ez abból is adódik, hogy tanár vagyok, tanítottam felnőtteket is, számomra a megjelenés nem párosul izgulással. Bár a tévés megszólalásoknál, amikor ott a kamera is, az elején volt bennem egy kis drukk. Sokat segít a közéleti szerepléseimben, hogy tulajdonképpen egymás között vagyunk, olyan a közösség, hogy nincs ok félelemre, mert tudjuk, egy bakitól nem dől össze a világ. Legfeljebb egy jót nevetünk.
- Kellett készülni a közéleti szerepre?
- Egyszerűen így alakult. Mi már Zolival több, mint tíz éve ismerjük egymást, de egyikünk sem tudta, hogy a közéletben mit tudunk együtt nyújtani. Először a háttérből segítettem a munkáját, de aztán egyre gyakrabban fordult elő olyan program, amikor előtérbe kerülhetett a nő, a feleség.
- Így jött képbe a női szalon.
- Igen. Vendégünk volt gróf Széchenyi Zsigmondné és várjuk dr. gróf Bethlen Istvánt, a Páneurópai Unió elnökét is.
- ...grófok...
- Jó, jó, értem a megjegyzést. Minden korosztályból és minden szakterületről hívunk vendégeket. Legutóbb a problémamentes iskolakezdésről tartottunk egy kerekasztal beszélgetést, ahol egy pszichológus, egy tanító és egy lakberendező volt a vendég. Két hét múlva pedig Nagy Réka pszichológus jön el hozzánk.
- Szabad esték, kikapcsolódás? Vagy ne is kérdezzem?
- Hát, nekem szabad estém ritkán van, talán akkor, amikor Zolinak olyan programja van, ahová egyedül megy, például meccsre, az olyan pasi dolog, ilyenkor inkább házi munkával foglalom le magam. Igyekszem gyorsan végezni, ha lehet. Férfiinget viszont sokat vasalok, de igyekszem nem összegyűjteni... Takarítani szeretek, ilyenkor jönnek a jó gondolatok, meg tudom tervezni a következő napjaimat. Ha lenne több szabadidőm, azt nyelvtanulással tölteném, illetve utaznék. Szeretek kirándulni, idén nyáron a szabadságunk alatt sokfelé jártunk. Mindketten nagyon szeretünk olvasni, de erre sem jut elég időnk, így csak gyűlnek a könyvek. Van egy Zoli kupac és egy Edit kupac, egyszer biztosan a végére érünk.
- Megváltoztál az elmúlt évben? Például külsőleg.
- Nem hiszem, hogy megváltoztam. Mindig szerettem a szép ruhákat. Talán a stílusom letisztultabb, jobban figyelek arra, hogy milyen alkalomra milyen ruhát illik felvenni.
- Milyennek szeretnéd látni magad tíz év múlva?
- Húú... Szeretném, ha Zoli még ugyanabban az irodában dolgozna, jó lenne, ha nem lenne ránc a szemem körül és a különböző rendezvényekre már egy kisfiúval és kislánnyal érkeznénk. Nem vágyom nagy változásra, nincsenek karrier-álmaim. Igazi kis családot szeretnék. Nagyon fontos, hogy tudják az emberek, nem szereplési vágy hajt, amikor a férjemmel elmegyek egy-egy rendezvényre. Mi úgy gondoljuk, ez az összetartozás jele, engem érdekel, hogyan dolgozik és támogatom a munkájában. Örülök annak, hogy egyre több fiatal politikus is hozza a párját egy-egy eseményre, ez nagyon jó és oldja a férfiközpontúságot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok! -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséértSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger Balázs