Archivum
Intimtorna mindenkinek
Intimtorna-tanfolyam indul a Vénusz Fitness- és Egészségcentrumban. November 27-én és december 4-én, három-három órás kurzus alatt életkortól függetlenül minden résztvevő elsajátíthatja a gátizomtorna gyakorlatait, és a hozzá kapcsolódó anatómiai-élettani ismereteket.
Gátvédő technikák a Vénusz Fitnessben
Veszprémi Borbála Zsófia diplomás gyógytornász, a tanfolyam vezetője hét esztendővel ezelőtt a medencefenéki izomtréning vizeletinkontinencia-terápiában betöltött szerepéről és hatékonyságáról írt szakdolgozatot. Mint mondja: minden nő számára fontos lenne, hogy még fiatal korban, az első problémák megjelenése előtt sajátítsák el a gátizomtorna – vagy mai divatos kifejezéssel intimtorna – alapjait. A kétszer háromórás kurzus olyan elméleti és gyakorlati oktatást jelent, mely után a mindennapi élet ritmusába is beilleszthetők, és otthon egyedül is elvégezhetők néhány perc alatt a mozdulatsorok.
A gyógytornász azoknak is ajánlja a tornát, akik még fiatalok, és eszükbe sem jut, hogy vannak gátizmaik, amiket néha meg kellene mozgatni. Náluk főleg a megelőzésen van a hangsúly. Ezenkívül leendő kismamákat is vár a tanfolyamra, hiszen a torna elősegíti a könnyedebb, komplikációmenetes szülést, vagy azt követően a gátizmok rehabilitációját. Az idősebb korosztály pedig a klimax kellemetlen tüneteit enyhítheti a gyakorlatok által.
„Az intimtorna hatékony medencealapi gyengeség ellen is. Például ha valaki köhögés, tüsszentés, sportolás vagy más hétköznapi helyzet során gyakran tapasztal vizeletcsepegést, mindenképpen fontos, hogy elsajátítsa a speciális gátvédő technikát. Ugyanilyen hatékony hólyag- és méhsüllyedés megelőzésére, vagy a már kialakult betegségek tüneteinek enyhítésére, illetve műtét utáni lábadozásra.” A tornával kezelni lehet továbbá az aranyeret és a szexuális élet egyes problémáit is – folytatta a szakember.
A tréning első részében elméleti ismereteket és rávezető gyakorlatokat tanulnak meg a résztvevők, a másik alkalom pedig a gátvédő mozdulatsorok elsajátításáról és begyakorlásáról szól. Veszprémi Borbála szerint ez a kétszer három óra már elegendő ahhoz, hogy utána a hölgyek naponta néhány percet hatékonyan tudjanak tenni egészségükért és jó közérzetükért.
(Információ és jelentkezés: Veszprémi Borbála Zsófiánál; Vénusz Fitness- és Egészségcentrum, Kosztolányi tér 6. – volt SZMK. Telefon: (06)30/234-7501).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával