Archivum
Nehéz lesz túlszárnyalni 2010-et
Zalaegerszegen az egyéni sportágaknak otthont adó klubok közül többen is jól teljesítettek a 2010-es év során. Kiemelkedik közülük is az EuropTec Zalavíz ZÚK. Az újjászervezett egyesület fennállásának legjobb eredményét érte el, kiváló úszójuk, Szekeres Dorina, a Budapesten megrendezett felnőtt Európa-bajnokságon is rajtköre állhatott.
Szekeres Dorina amerikában folytathatja
– Lehetőségeinkhez mérten óriási eredménynek számít, hogy egy olyan vidéki városból lett válogatott, ahol nincsen fedett 50 méteres medence – értékelt Horváth Csaba, a klub vezetőedzője. – Dorina fő számában – 200 m háton – a középdöntőig jutott, és egyben magyar ranglistavezető. Teljesítménye előtt le a kalappal.
A tehetséges versenyzőnek nagy tervei vannak az úszással. Az USA-ban szeretne továbbtanulni, ahol a tanulás mellett komolyan foglalkozhatna kedvenc sportágával is.
– A hír igaz – folytatta Horváth Csaba. – Dorinának ajánlatai vannak tíz olyan egyetemtől, ahol komolyan foglalkoznak az úszással. A távozása 90 százalékban biztosra vehető.
– Ezek szerint elvesztik legjobb versenyzőjüket?
– Nem szeretnénk. Reméljük, a nyári szünetekben szívesen versenyez majd klubunkban. Ehhez az is kell, hogy olyan egyetemet válasszon, ahol az egész év során megfelelően készülhet, mivel akadnak olyan intézmények, ahol áprilisban befejeződik a szezon. Ebben az esetben nehéz lenne összehangolni a kinti edzésmunkát a hazaival.
Az egerszegi úszóknál Szekeres Dorina mellett jönnek fel más tehetségek is. A klubnál hatan – Matyasovszky Dalma, Szabados Réka, Miszori Márk, Szabó Ramóna és Dudar Kata – szereztek a hazai bajnokság különböző korcsoportjaiban érmet. A korosztályos válogatottnak tagja Szabados Réka és Szabó Ramóna. Amikor megjegyezzük, hogy a fiúk adósak a jó eredménnyel, Horváth Csaba így válaszol:
– Számomra is talány, de talán a lányok kitartóbbak. Az alacsonyabb korosztályokban azért már ismét akad tehetséges fiúversenyző, közéjük tartozik például Dóczi Bálint.
– A sikeres 2010-es esztendő után mi várható az idei évtől?
– Sok mindentől függ az eredményes szereplés, milyenek lesznek anyagi, tárgyi és egyéb lehetőségeink – vélekedett Horváth Csaba. – A tavalyi évben 12 hetet edzőtáboroztunk, amihez nagyban hozzájárultak a sportolók szülei, hálás köszönet érte. Az edzőtáborok során tudtunk 50 méteres medencében gyakorolni. Az eredményességünk nagyban függ attól is, hogy megmarad-e a szülők, a szponzorok, a város és az iskolák segítsége.
Az említett 4 tényezőből valamelyik kiesik, már bajba kerülhetünk. Úgy néz ki, hogy a két névadó szponzor, az EuropTec és a Zalavíz kitart mellettünk. A város támogatása még nem ismert. Nem tudjuk, hogy a medencét használhatjuk-e ingyen, vagy pénzügyi támogatást kapunk. Nagy kérdés az is, mennyire tudják támogatni a szülők az itt sportoló gyermekeiket. Minden ezektől függ, mi igyekszünk szorgalmasan dolgozni, a többit meglátjuk. Szívesen várjuk közénk a 2004-ig bezárólag született, úszást kedvelő gyerekeket.
– A kiválasztás nem lehet könnyű, mivel nemcsak az 50 méteres uszoda hiányzik, hanem a tanmedence is...
– Sajnos, így van – állapítja meg a vezetőedző. – Számunkra már az is óriási segítség lenne, ha a kinti 50 méteres medencét egy sátortetővel lefednék, és összekapcsolnák az uszodával. Nem milliárdos beruházásról álmodozunk. Az országban járva tapasztaljuk, hogy Szolnokon, Kecskeméten vagy Debrecenben, csak párat említve a sorból, éltek a lehetőséggel. Egy ilyen lépés nagy lökést adhatna a város úszósportjának. Amíg nem következik be, addig igyekszünk a jelenlegi adottságból a maximumot kihozni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Rekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLezárások az Aranyoslapi forrás mellett