Archivum
Időnként jól is játszottak
ZTE NKK - Ceglédi EKK 84-60 (23-15, 22-19, 21-18, 18-8). NB I női kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 150 néző.
Nehezen lendültek játékba a csapatok, az első néhány percben alig esett kosár. Aztán beindult a hazai csapat, közel 5 perc elteltével 11-4-re vezetett. Ekkor a vendégek időt kértek, s ezután kiegyenlítettebb küzdelem folyt a pályán. A különbség se nem nőtt, se nem nagyon csökkent. A második játékrész elején bekezdett a ZTE, 2 perc alatt 30-19-re módosult az állás. Ezután hullámzó volt a játék, hol közelebb kerültek a ceglédiek a hazaiakhoz, hol nőtt a különbség. A vendégek néhány hibája, pontatlan passza után alakult ki a félidőre a 11 pontos különbség.
A 3. negyedben szintén felváltva estek a kosarak, a hazaiaknál egyértelműen kiemelhető Szélesy pontos és ponterős játéka, de nem maradt el tőle Szalay Virág teljesítménye sem. Sőt Horváth Zsófi is egyik legjobb idénybeli teljesítményét nyújtotta, eredményesen vette fel a küzdelmet az ellenfél magas játékosaival, s emellett fontos kosarakat szerzett.
Az utolsó játékrész elején ismét kosárcsend honolt a pályán, alig szereztek pontot a csapatok. Aztán a hajrában az elfáradó vendégeket állva hagyta az egerszegi csapat, s nemcsak bebiztosította győzelmét, hanem húsz pont fölé tornázta az eredménybeli különbséget.
Vélemények:
Újhelyi Gábor, a Cegléd vezetőedzője: - Nem gondoltam volna, hogy ilyen sima vereséget szenvedünk. Sajnos, nem tudtuk kihasználni, hogy jóval magasabb szerkezetünk van, mint a ZTE-nek. Nem tudtuk megjátszani a centereket, ellenfelünk rengeteg gyors indítást vezetni rendezetlen védelem ellen, illetve számtalan labdát eladtunk a mai találkozón. Ennek az eredménye lett a súlyos vereség.
Gáll Tamás, a ZTE vezetőedzője: - Az előzmények ellenére, itt a rengeteg sérültet értem - magabiztos győzelmet arattunk. Hellyel-közzel még jól is játszottunk. Következhet a PINKK Pécs elleni találkozó.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése