Archivum
Elégedett a kapitány
A kétharmadán van túl az első osztályú labdarúgó-bajnokság élvonala. A ZTE FC csapata a szorosan vett élmezőnyben tanyázik. A Magyar Kupában pedig jó esély kínálkozik arra, hogy ismét kupadöntőbe kerüljön. Mennyire elégedett a szerepléssel Kocsárdi Gergely csapatkapitány, aki játékosként a legtöbbször szerepelt a klub színeiben.
A maximumot kihozni
– Úgy vélem, az eredmények eddig megfelelnek az elvárásoknak. A bajnokságban a kitűzött célkitűzésen belül vagyunk, hiszen köztudott, hogy az 1–5. helyet várják el tőlünk a vezetők – fogalmazott Kocsárdi Gergely. – A Magyar Kupában is állunk, sőt jó esély mutatkozik, hogy idén is döntőt játszhassunk. Összegezve tehát: elégedett vagyok az eddigi szereplésünkkel.
– A külső szemlélő számára úgy tűnik, a támadójátékban még javulhatna a ZTE, és néha hátul is becsúszik egy-két hiba...
– Ha minden tökéletes lenne, mi lennénk a tabella élén és nem a Videoton. Kétségtelen, nem olyan gördülékeny a játékunk, sok a pontatlan passz, hátul is hibázunk, ami annak is betudható, hogy idén sem kerültek el minket a sérülések.
Tavaszra azt tűztük magunk elé, hogy ne kapjunk olyan sok gólt, mint ősszel. Ezen a területen jól állunk. Szerintem, addig, amíg viszonylag gyengébb játékkal hozzuk az eredményeket, nem lehet ránk panasz. Jobb rossz játékkal nyerni, mint jóval kikapni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem akarunk szemre tetszetősen, a szurkolókat kiszolgálva játszani.
– A középpályáról, mintha nagyon hiányozna egy igazi szervező játékos. A télen igazolt Ivan Delics betölthetné az űrt...
– Kétségtelen, technikás játékos, de idekerülése előtt fél évet kihagyott, itt megsérült. Idő kell ahhoz, hogy a csapat meghatározó játékosává váljon. Edzéseken mutatott szép dolgokat, de az említett tényezők miatt még nincsen jó formában.
– Kocsárdi Gergely az utóbbi időben kevesebbet játszik...
– Természetesen szeretnék mindig kezdő lenni, de azt is tudom, hogy nem vagyok 25 éves, és Csank János keresi az utódomat. Aztán hosszú ideig három fronton voltunk érdekeltek, néha jól jött a pihenő.
– Mi várható a folytatásban a ZTE-től?
– Nagyon szeretnénk ismét bekerülni a Magyar Kupa döntőjébe, amire jó esély mutatkozik. Aztán úgy szeretnénk a kupában helytállni, hogy ne menjen a bajnokság rovására. Az alapcélt szerintem teljesítjük, de remélem, hogy a szezon végén felkapaszkodunk a dobogóra. A hátralévő időben igyekszünk mident megtenni, hogy a bajnokságból és a kupából a maximumot hozzuk ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa