Archivum
Álláshalmozó lett
A Zala Megyei Súlyemelő-szövetség és a ZTE Súlyemelő Klub az elmúlt év végi közgyűlésén id. Tancsics Lászlót választotta elnökévé, aki mellette a ZTE edzője is. Önként adódott a kérdés, bírja-e a megnövekedett feladatokat?
Élete a súlyemelés
– Az ismerkedés fázisában tartok – válaszolta id. Tancsics László. – Szerencsére, a régi vezetés – Vörös Zoltánnal az élen – még sokat segít. Egyedül nem bírnék ennyi feladatot ellátni. Hozzám mindig is az edzői munka állt közelebb, nem a sportvezetői. Itt éreztem, érzem jól magam. A súlyemelés az életem. Ezért is vállaltam el a többi feladatot, hogy a sportág fennmaradjon Egerszegen. Bizakodom, hogy sikerrel járok.
– Mit terveznek az idei évre?
– Elsőként szeretnénk május 7-én színvonalasan megrendezni hagyományos versenyünket, a Göcsej Kupát. A klubon belül elsősorban Szanati Szabolcstól, Bognár Istvántól és Molnár Martinától várunk jó eredményt. Örvendetes, hogy újabb egerszegi fiatal – Takács Tamás – került be a tehetségeket gondozó Heraklész-programba. Valamennyi versenyzőnk munka vagy tanulás mellett űzi kedvenc sportágát. Mondanom sem kell, a súlyemelésben nagyon meg kell dolgozni az eredményekért. Sportolóink a jó eredmények érdekében bevállalják a hétvégi edzéseket is.
– Új helyre költöztek már több éve. Milyenek a körülmények a Városi Sportcsarnokban? Sikerült bővíteni a létszámot?
– Jobbak a feltételek, mint a Vágóhíd utcában. Az edzőterem már teljesen kész, ha a mellette lévő helyiség felújítása is befejeződik, akkor a mi szintünkön ideálisak lesznek a körülmények. Természetesen lépéseket teszünk, hogy a létszámot bővítsük. Az önkormányzat segítségével szeretnénk bejutni az iskolákba, és ott a fiatalokat megnyerni a sportág számára.
– Fiával együtt irányítják az edzéseket, aki példakép lehet a fiatalok számára, mivel nagyszerű pályafutás áll a háta mögött.
– Laci óriási segítség számomra. A fiatalok felnéznek rá, és elfogadják tanácsait. Az edzéseken aktív, rendre kijavítja a hibás mozdulatokat, igyekszik megtanítani a fiatalokkal a helyes technikát. Engem nemrég nagy megtiszteltetés ért, felkértek a magyar ifjúsági női válogatott egyik edzőjének. A keretnek tagja a ZTE versenyzője, Molnár Martina is.
– Az anyagiak terén mi a helyzet, mennyire biztosított a ZTE súlyemelőinek a működése?
– Az önkormányzat a legnagyobb támogatónk. Köszönet jár érte, mert nélkülük már rég nem lennénk. Sajnos, kiemelt szponzort az önkormányzat mellé nem tudunk szerezni. A súlyemelés megérdemelné, mivel itt nagyon meg kell küzdeni az eredményekért. A versenyzőink tehetségesek, több korosztályos válogatottunk van, és Szanati Szabolcsnak van esélye, hogy ott legyen a londoni olimpián.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban