Archivum
A jó védekezés győzelmet ért
ZTE NKK - MTK Budapest 79-58 (20-19, 23-14, 16-11 20-14)
NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, Zalaegerszeg, 400 néző. Jv.: Söjtöry, Gelencsér, Radnóti.
ZTE: Nagy D. (20/6), Varga Zs. (13), Szélesy (7/3), Mackay (5/3), Zele (17). Csere: Darida (6/3), Makitalo (2), Velkey, Jurkó (2). Ambrus (5), Horváth Zs. (2). Vezetőedző: Gáll Tamás.
MTK: Semsei (16/3), Orsó (7), Medgyessy (6), Vincze (8), Barnai (17). Csere: Turóczi (2), Baksa (2), Zsilinszky, Szabó, Varga B., Suppán, Vezetőedző: Stevan Csupics.
Idegesen kezdte a találkozót a hazaiak. Az első negyedben futottak az eredmény után, a negyed végén érték utol a fővárosiakat és fordítottak. A folytatásban tovább javult a ZTE védekezése, és a második negyed közepén már hét ponttal vezetett.( 32-25). Stevan Csupics kétszer is időt kért, de nem használtak tanácsai. A negyed végén már tíz ponttal vezetett a zalai csapat. Fordulás után tovább növelte előnyét ZTE, a fővárosiak alig szereztek kosarat. A záró negyedben már egyértelműen a hazai csapat irányított, az MTK-nak esélye sem volt a fordításra.
Az első negyedet leszámítva a ZTE magabiztosan kézben tartotta a mérkőzés irányítását, és megérdemelten szerezte meg első győzelmét ebben a bajnokságban.
Értékelés:
Gáll Tamás, a ZTE vezetőedzője: - Az MTK ellen óriásit javult a védekezésünk, főleg ennek köszönhetjük sikerünket. A győzelemért alaposan megdolgoztunk.
Stevan Csupics, az MTK vezetőedzője: - Gratulálok a ZTE győzelméhez. Mi nagyon rossz százalékkal dobtunk, amivel még az NB II-ben sem nyernénk mérkőzést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltása -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséért