Archivum
Szombaton Múzeumok Éjszakája
Idén is több helyszínen várja a Göcseji Múzeum a Múzeumok Éjszakája programsorozatára látogatókat. Az érdeklődők egy belépőjeggyel vehetnek részt a Göcseji Múzeum, a Göcseji Falumúzeum, a Zala Megyei Bíróság és a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem rendezvényein, kiállításain.
A múzeum előtti téren június 22-én 18 órától várják a közönséget, akik szabadtéri programokon, interaktív múzeumpedagógiai -és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, de koncertekre és filmvetítésre is sor kerül. Ezek részben kapcsolódnak az Így éltünk a hetvenes években című kiállításhoz.
A Zalaegerszegi Törvényszék épületében ismét tárlatvezetéssel, valamint a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar zenés fellépésével várják az érdeklődőket. A skanzenbe óránként indulnak majd buszok, s aki kilátogat, bepillanthat a régi falusi élet rejtelmeibe, valamint egy pajtaszínházi előadást is megtekinthet. A Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben pedig Bukta Imre Munkácsy-díjas képzőművész kiállítását lehet megnézni.
Az éjszakába nyúló kulturális forgatagon a Göcseji Múzeum látványraktárába is beleshet a közönség.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése