"Nemspeciális” zalai farsangolás

Vélt tradíciók, divatos jelmezek

Zalában ráadásul a paraszti világban semmiféle helyi specialitása nem volt a farsangi időszaknak. Ahogy Marx Mária, a Göcseji Múzeum etnográfusa mondja, semmi olyan különleges dolog nem történt régen, ami másutt ne lett volna. Volt az ünnephez kapcsolható menüsor, élt a maszkázás szokása (ami a fordított világ megjelenítésének rituáléjából alakult ki), és néhány faluban hagyomány volt farsang végi tuskóhúzás – vénlánycsúfolás.

A néprajzkutatót a naptári év jeles évfordulóikor rendszeresen felkeresik az írott és az elektronikus sajtó képviselői, hogy beszéljen a zalai hagyományokról. De az egyes szokásokat nem mindig lehet elkülöníteni tájegységekre. Nincs minden esetben helyi specialitás, és ez így van rendjén.

A tömegtájékoztatás révén viszont a gondolkodás jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedekben.
A több mint félszáz csatornát sugárzó televíziók és az internet korában – amikor gyakorlatilag az egész világra „rálátunk” a nappalinkból – egyfajta elvárás lett, hogy mindig mondjunk valami egyedit, valami helyi ritkaságot. Miután mindenki a specialitásokra utazik, ezek nem a megfelelő súllyal szerepelnek a médiában – véli az etnográfus. Sokszor a kisebb, jelentéktelenebb dolgok, amik esetleg speciálisnak tűnnek, jóval nagyobb hangsúlyt kapnak.

A néprajztudományra levetítve mindezt: nem kell azt gondolni, hogy az ország területén megfigyelhető az etnográfia minden jelensége, népszokása. És ha valami egyszer valahol meg is történt, egyáltalán nem biztos, hogy ma is emlékeznek rá.

Ami a farsangot illeti: „felelevenítünk” olyan szokásokat, amik itt esetleg nem is voltak. Vagy az ország nem ezen részében keresendők a gyökerei. Viszont most elterjedt, divattá vált. A nagy jelmezes, álarcos mulatságok például korábban a nemesség és a polgárság körében hódítottak, nem a gyerekek körében.

Ezeknek vajmi kevés köze volt télűzéshez és ősi rítusokhoz (a falvakban ez a maszkázásban nyilvánult meg). Sokkal inkább presztízsről volt szó, illetve arról, hogy a felismerhetetlenség védelme alatt a résztvevők átlépjenek bizonyos erkölcsi normákat. Főleg szexualitásra vonatkozó tilalmakat. (Hiszen ha álarc van rajtam, az nem én vagyok, így a szabály sem vonatkozik rám.)

A mai óvodai és iskolai farsangok már trendkövetésről, kézügyességről és a szülők közötti rivalizálásról szólnak. Marx Mária szerint az ezekhez hasonló mulatságok először a 20-as, 30-as években terjedhettek el a Levente- és Kalász-mozgalmakban, majd később a 70-es évektől váltak általánossá. A cél a közösségépítés volt, ám később a versengés is megjelent, hiszen nem mindegy, ki milyen jelmezt öltött magára.

A népszerű film- és rajzfilmsorozatok valamint az árucikkek bősége következtében ma már könnyű valaki másnak a bőrébe bújni, míg régen ez a közösség kiválasztott tagjának vagy tagjainak privilégiuma volt. A legnagyobb különbség viszont abban van, hogy míg évszázadokkal ezelőtt a naptári év nagy részét a „dologidő” és a „böjti idők” (egyházi tiltások) rendje tette ki, szórakozásra csak szüret után és farsangkor volt mód.

Ma szórakozásból szórakozásba folynak át az időszakok, hiszen minden ünnepünk elüzletiesedett, s a szórakoztatóipar részévé vált.
Batman, Superman, Pókember. Haladnak a gyerekek a korral. A legkedvesebb jelmezek mindig a médiában futó aktuális filmekre, sorozatokra utalnak – értékeli a helyzetet Kapitányné Somogyi Ágnes óvónő, a Kis Utcai Óvoda munkatársa. A gyerekek azért ragaszkodnak a hagyományos „fiús” és „lányos” jelmezekhez is.

Ezért a kislányok körében a hercegnő, királylány, menyasszony, a fiúknál pedig a harcosok, vagy karakteresebb állatfigurák még most is megfigyelhetők. Kevés olyan család van azonban, ahol a gyerekeknek a szülők készítik el a jelmezeket. Egyszerűbb ma már megvásárolni a kész ruhakölteményt. Már annak, aki megteheti, hiszen a játékboltokban, bevásárlóközpontokban kapható jelmezek nem olcsók. Az óvónő ugyan erős rivalizálást nem tapasztal a gyerekek vagy szülők körében, az azért elmondható, hogy az ovisok készülnek a farsangra, s „kihajtják” a kívánt jelmezt a szülőtől.

Az óvodában már két-három héttel az ünnepség előtt elkezdik a felkészülést, csoportonként változó elemekkel. Vannak vidám műsorok, játékok, ám hagyományos szokásokkal is próbálják megismertetni a gyerekeket. Így a farsangi mulatság részévé válnak a régi népi, dramatikus játékok, kalákában végzett munkára utaló programelemek (kukoricamorzsolás), valamint a csúfolódások és az állatalakoskodás.

Ez utóbbi egész Európában elterjedt volt, bár a Néprajzi lexikon szerint a szomszédos népek irodalmában lényegesen több történeti utalás található rá, mint Magyarországon. Nálunk is inkább az Alföldön és Erdélyben volt szokás.
(Aki Frakknak, Dudának és Pocsolyának, vagy Pingunak öltözik, azt semmi esetre se tekintsük állatalakoskodásnak.)