Ki az igazi áldozat?

Családon belüli erőszak

Megszólal a telefon, és egy hang kedvesen, de határozottan azt mondja: „Szálljon fel a buszra és három megálló múlva szálljon le!“. A hívott fél megteszi, és várja az újabb telefont. „Menjen egyenesen, a sarkon forduljon jobbra, ötszáz méter után, egy pirosra festett kerítésnél menjen be a házba!“ Bár mindez egy kémregénybe illik, nem az. A mintegy négy éve működő Shelter-házak munkatársai segítik ily módon azokat, akik agresszív hozzátartozójuk elől menekülnek. Az áldozat nem tudja, kivel beszél, és hová tart, de engedelmesen megteszi, amit kérnek tőle, annak érdekében, hogy megszabaduljon végre a mindennapos megalázásoktól, és a fájdalmas verésektől.

A Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület adatai szerint élete során Magyarországon legalább egymillió nőt és a hozzájuk tartozó gyerekeket érint a családon belüli erőszak, ezt mégis általában elhallgatás és tagadás veszi körül. A bántalmazottak félnek, esetleg magánügynek tekintik a dolgot. A kívülállók pedig gyakran az áldozatokat hibáztatják, vagy közömbösek. Az erőszakot elkövető és az erőszakot elszenvedő személyek megítélése körül felhalmozódott tévhitek és előítéletek is okai annak, hogy a beavatkozás és a megelőzés terén jócskán akad még tennivaló.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló hévízi programon a Zala megyei rendőri szervek munkatársai közül a körzeti megbízottak, járőrök, vizsgálók, nyomozók és bűnmegelőzési szakemberek vettek részt. Vagyis mindazok, akik közvetlenül is szembesülhetnek feladatvégzésük közben a családon belüli erőszakkal – tájékoztatott Salamon Róbert alezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Bükiné Papp Zsuzsanna százados, a ZMRFK bűnmegelőzési főosztályvezetője megyei viszonylatban is megerősítette az országos adatokat, melyek szerint többnyire nők és gyermekek a családon belüli erőszak áldozatai. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy nem mindig őket, hanem általában a gyengéket éri atrocitás.  Ez alatt azonban nem csak a fizikai gyengeséget kell érteni, hanem azt is, ha például valaki nem tud ellent mondani, vagy képtelen önmagát felvállalni. 
Hozzátette azt is, hogy valóban nagy a látencia.

A hallgatást és az éveken keresztül tartó bántalmazás elviselését gyakran azzal magyarázzák az áldozatok, hogy még mindig jobb, ha családban nő fel a gyerek, illetve, anyagi, kényelmi szempontok is szerepet játszhatnak ebben. Előfordult már többször, hogy segélykérés érkezett a szomszédoktól, ám mire a rendőrök kiértek, látszólag teljes volt a nyugalom. Ezért fontos megtanulni, hogy mik azok az árulkodó jelek, amik a családon belüli erőszakra utalnak. Ezt segítik az olyan továbbképzések is, mint a hévízi rendezvény.

Bükiné Papp Zsuzsanna szerint nem a rendőrség dolga megszüntetni a problémákat, de fontos szerepet töltenek be abban a gépezetben, amely ezt célozza. Szerencsére az illetékes hatóságok, szakemberek között is egyre jobb az együttműködés. Talán ennek is köszönhető, hogy Zalában relatíve jó a statisztika több más megyéhez viszonyítva, például az agresszív családtaggal szemben elrendelt távoltartást illetően. Míg nálunk az elmúlt évben 14 ilyen eset történt, addig Borsodban több hasonló intézkedés volt. Ám nem szabad elfelejteni, hogy egyetlen verés is borzasztó, és hatalmas károkat tud okozni.

Egyértelmű tehát, hogy bőven van mit tenni a szakembereknek, és a társadalomban is szemléletváltásra van szükség. Addig pedig, amíg ez megvalósul, ne feledkezzünk meg a statisztikákról: Magyarországon minden hónapban legalább egy gyermek és minden héten legalább egy nő lesz áldozata a családon belüli erőszaknak. Ismert általános statisztikák szerint minden harmadik nap meghal valaki a családon belüli erőszak következtében. És érdemes elgondolkodni azon is, hogy amikor valaki húsz éven keresztül rendszeresen veri a társát, aki végül felkapja a keze ügyébe kerülő konyhakést és leszúrja, akkor ki a bűnös és ki a áldozat?