Archivum
Jubilált a fazekas találkozó
Tízedik alkalommal adott otthont a hétvégén a Göcseji Falumúzeum a Zalaegerszegi Országos Fazekas Keramikus Találkozó és Fesztiválnak. A népszerű rendezvényt kilencedik éve szervezi a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, a múzeummal közösen.
Szakmai- és közönségtalálkozó a skanzenben
A fesztivál tíz esztendővel ezelőtt Németh János keramikusművész kezdeményezésére azért jött létre, hogy emléket állítsanak Göcsej vidék messze földön híres gerencsérjeinek, akik egészen a 20. század elejéig a zalaegerszegi piacra készítették portékáikat.
A háromnapos vásári forgatag egyrészt szakmai találkozó, hiszen az ország különböző pontjairól összesen negyven mester érkezett a városba. A fazekasoknak ugyanakkor lehetőségük volt a közönséggel is találkozni: megismertetni velük portékájukat, és beavatni őket a mesterség rejtelmeibe.
A programot a hagyományokhoz híven fazekas verseny, folklór- és munkabemutatók, játszóház tovább vásár színesítette. A nyárias melegben a látogatók nemcsak megtekinthették, hanem vásárolhattak is kedvükre a dunántúli, alföldi, borsodi, korondi, sárközi, muraközi sütő- és főzőedényekből, és egyéb fazekas remekekből.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése