Archivum
Fusizás és csettegőgyártás
Április végén folytatódik a Göcseji Múzeum népszerű kiállítás-sorozata, az "Így éltünk...". A tárlat ezúttal az 1970-es évek életmódjába, valamint társadalmi-és politikai viszonyaiba nyújt betekintést; a korszak hétköznapi tárgyainak segítségével. Béres Katalin történész-muzeológus, a kiállítás rendezője lapunknak elmondta: a tárgygyűjtés tulajdonképpen befejeződött, már csak néhány kellék hiányzik (lásd az oldal alján lévő felhívást - a szerk.), amiket fontos lenne beszerezniük az időszak minél tökéletesebb jellemzése érdekében. A tárlat koncepciója és terve készen van. Olyan enteriőröket láthat majd a közönség, amik egyrészt megfelelnek a korszak hangulatának, szimbolizálják a mindennapi életet, ugyanakkor plusz információkat is hordoznak a 70-es évek gazdasági, politikai, demográfiai viszonyairól - fogalmazott a muzeológus.
Formálódik a 70-es évek kiállítás
Anélkül, hogy a poénokat lelőnénk: látható lesz többek között egy garázs és egy bölcsőde enteriőre. Az előbbi a hiánygazdaságból fakadó, otthoni fusizást, buherálást, bütykölést (ki hogy nevezte), egyszóval az ügyeskedést ábrázolja. A bölcsőde pedig (mely korbeli gyermekruhákkal, játékokkal és bútorokkal lesz berendezve a Petőfi utcai bölcsődének és a Kis utcai óvodának köszönhetően), az ország demográfiai helyzetét ábrázolja.
A bemutatásra kerülő tárgyak listáját nehéz lenne felsorolni, annyi azonban bizonyos, hogy mezőgazdasági eszközök, ruhák, játékok, valamint egy családi ház (kocka ház) nappalijának bútorai, és fotográfiák is szép számmal kerülnek a kiállítótérbe. Az egyik legizgalmasabb kordukumentum pedig minden bizonnyal az úgynevezett "csettegő", vagy háztáji szekér" lesz, amit Pacsáról sikerült beszereznie a múzeumnak. Bizonyára még sokan emlékeznek arra, hogy a falvakban sokan barkácsoltak Pannonia motorkerékpárból, babettából vagy éppen vágott Trabantból különleges szállító- és közlekedési eszközt (csettegőt).
Béres Katalin néhány jellegzetes tárggyal
- Ennek oka az volt, hogy ekkora a motorizáció elérte Magyarországot, lóval már nem nagyon jártak a földekre, ugyanakkor traktort nem vásárolhattak, hiszen az termelési eszköznek számított, magánszemély pedig ilyennel nem rendelkezhetett - magyarázta a jelenség okát Béres Katalin. A történész ezen a ponton hívta fel a figyelmet arra is, hogy a tárlattal nem hamis nosztalgiát szeretnének ébreszteni. Annál is inkább, mert a korszak Janus-arcú volt: a politika a folyamatos életszínvonal-emelésre törekedett. A látszatjólétet azonban csak óriási hitelfelvétellel tudták biztosítani. Az évtized végére emiatt már áremelkedések is voltak; véget ért például a "3,60-as kenyér" korszaka. (Mindezt különböző grafikonokkal jelzik majd a kiállításon.)
A korszak kedvence: a dzsörzé ruha
Az "Így éltünk a 70-es években" tárlat tehát egy kettősséget mutat be: az egyéni gyarapodás, a presztízstárgyak és a "kirakat" mögött játszódó valós gazdasági és politikai folyamatok egyaránt fókuszba kerülnek.
A lakosság segítségét kérik!
A Göcseji Múzeum a készülő "Így éltünk a 70-es években" című kiállítás anyagához, és a kollekció teljessé tételéhez a következő korabeli tárgyakat keresi:
A 70-es években, a zalaegerszegi bútorgyár által készített ülőgarnitúra és dohányzóasztal; gömb alakú állólámpa; satupad, és egyéb barkácsoláshoz szükséges szerszámok; "kalákás" építkezést (pl.: nyaraló, hegyi hajlék) ábrázoló fotók; osztályképek, vagy iskolai csoportképek (ahol nem ünneplőben, hanem iskolaköpenyben láthatók a diákok).
Kérik, hogy aki rendelkezik a fent említett tárgyak valamelyikével, és szívesen viszontlátná azt az áprilisi tárlaton, jelentkezzenek a Göcseji Múzeumban (92/314-537).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése