Behavazott tájakon

Szécsényi-emlékkiállítás a múzeumban

Mert az a bizonyos pince még ma is áll, s Szécsényi László festő innen indult hatalmas sétákra, hogy aztán otthon vékony ecsetvonásokkal, ám annál színesebben megfesse a látványt, a hangulatot.
A tavaly nyáron elhunyt festő-dekoratőrnek a Göcseji Múzeumban nyílt emlékkiállítása a család régi barátjának Lukácsffy Dénesnek – lapcsoportunk ügyvezető igazgatójának – kezdeményezésére.

Szécsényi László (1938–2010) a múzeummal mindig jó kapcsolatban volt, hiszen nemcsak számos kiállítás megrendezésében vett részt, hanem három korai kisplasztikája a Göcseji Múzeum tulajdonát képezi. Igen, kisplasztika, hiszen az alkotó az 1950–60-as években még amatőr szobrászként kezdte pályafutását.

„Gyermek- és ifjúkorom szép emlékei ezek a korai szobrok” – mondta Németh János keramikusművész a tárlatnyitón. A művészet – sőt akkoriban inkább még csak a művészet vágya – felé együtt tették meg a kezdeti lépéseket. Mindketten szerették az agyagot, így Szécsényitől sem állt távol, hogy terrakotta szobrokat készítsen. Talán az sem véletlen, hogy első munkahelye a cserépkályhagyár volt. Később mégis félretette az agyagot, s dekoratőr lett. Hosszú ideig dolgozott a helyi moziban; plakátokat, emblémákat, reklámgrafikákat készített. Csak nyugdíjba vonulását követően kezdett el rendszeresen festeni.

Németh János szerint formavilága egyre tisztult mind a korai szobrok, mind a későbbi akvarellek tekintetében. A lényeget egyszerűen, szépen és kifejezően ábrázolta. Szerény, őszinte ember volt, s ez látszik képein is: nem hivalkodóak, „csupán” szépségvágyból születtek. Eleinte még szignójával sem látta el festményeit. Nem akart más lenni, csak önmaga, s nekünk most az a dolgunk, hogy így tartsuk meg őt jó emlékezetünkben – fogalmazott a keramikusművész.

Dr. Kostyál László művészettörténész, a tárlat rendezője és kurátora a kiállítást megnyitva kiemelte a festő tél-képeit. Rengeteg művészt megihlet a táj szépsége, ám többségük a tavasz, nyár vagy az ősz színeivel játszik. Szécsényi László valamiért a telet szerette; a behavazott dombokat járta, ezekről készített belső-fényképeket, amiket aztán vászonra vitt. Igazi tél nincs hó nélkül, de az nem mindig elegendő a hangulathoz. Kell még néha más is: girbe-gurba fák, felröppenő varjak, kopár növények.

A művészettörténész szerint a festő nem formai újításokban élte ki művészi hajlamait, és munkáit nem lehet (s nem is kell) besorolni semelyik konkrét festészeti stílusba. Csendes, szerény, visszafogott alkotó volt, képeire is a nyugodtság és a tájból, lélekből fakadó szépség a jellemző.

A család nevében a művész fia, ifjabb Szécsényi László köszönte meg a kiállítás szervezőinek és a házigazda intézménynek a munkát.
„A zalai tájról álmodom” című emlékkiállítás január 28-ig látogatható a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében. (Hétfőtől szombatig 9–17 óráig.)