Archivum
Etetéssel segítik az áttelelést
Az elmúlt hetek rendkívüli hideg időjárása nem viselte meg a vadállományt, de a megfagyott, vastag hóréteg alatt kevesebb táplálékot találnak ilyenkor az erdő állatai. Az őzek, szarvasok és vaddisznók túlélését a vadászok rendszeres etetéssel segítik. A Zala Völgye Vadásztársaság tagjai hetente két alkalommal járják az erdőt, hogy takarmányt vigyenek az etetőhelyekre, ahogy ők mondják, a szórókra.
Jobban odafigyelnek a hidegben a vadakra a vadászok
– A vadakat nem befolyásolja a hideg, hiszen fel vannak rá készülve. Az elmúlt időszak kivételével nem is volt igazán tél Zalában, decemberben és január utolsó hete kivételével jóformán nem is fagyott. Az élelem felkutatásában a hótakaró sem akadályozta a vadállatokat – mondja érdeklődésünkre Kovács Ferenc vadász, aki autóval vitt körbe bennünket az erdőben a szórókat megmutatva. – Természetesen, amióta leesett a hó és igencsak fagypont alá esett a hőmérséklet, az állatok gyakrabban keresik fel az etetőket. A tartós hideg egyébiránt nem jelent veszélyt a túlélés szempontjából a vadállatokra, ha azok egészségesek.
A betegek, a gyengék elpusztulhatnak, veszélyeztetettebbek a malacok, melyek most születtek, de mindez a természetes szelekció része. Ugyanakkor minden vadásztárságnak kötelessége a nagy genetikai értéket jelentő a vadállomány védelme. De egyben létkérdés is, hiszen a vadgazdálkodásból, a bérvadászatból teremtjük elő bevételeinket, ezért is kap nagyobb jelentőséget a téli etetés. Célunk az, hogy a törzsállomány megfelelő kondícióban maradjon már csak azért is, hogy fel tudják nevelni a tavasszal születendő új generációt.
Őzbak a szórónál
Kovács Ferenc megjegyzi, nem a tél, hanem az ember a "csúcsragadozó". A vadászatnak azonban ősidők óta megvan a jogosultsága, mivel a vadállomány nem szaporodhat el túlzott mértékben. Kényes egyensúlyt kell fenntartani, hiszen minden vadászterületnek megvan a természetes vadeltartó képessége, vagyis figyelembe kell venni, hogy az adott élőhely mennyi vadállatot tud természetes körülmények között eltartani.
– A túlszaporodás miatt egyre nagyobb összegű erdészeti és mezőgazdasági vadkárt kell megfizetniük a vadásztársaságoknak. Hogy a vadállatok ne legeljék le, ne túrják fel a szántóföldi növényeket, és ne hasogassák fel a fiatal fák szárait az erdőben, egész évben etetnünk kell – mondja Kovács Ferenc. – A szórókat sosem az erdőszélekre telepítjük, hanem belülre, de így sem tudjuk megakadályozni, hogy egy-egy vad ne tévedjen mezőgazdasági területre. Ezért kerítjük be gyakran saját költségünkön a területeket, amit a nyár végén megnyitunk. Szeptember elsején ugyanis elkezdődik a gímszarvasbikák vadászati idénye, melynek bevételeiből biztosítjuk gazdálkodásunk egyensúlyát, ugyanis erőfeszítéseink ellenére nagy összegű vadkárt kell megfizetnünk minden évben.
Szarvasok az etetőhelyen
A Zala Völgye Vadásztársaságnál vadmegfigyelő kamerákat is kihelyeztek a szóróknál, melyek a pontos időt, a hőmérsékletet is megmutatják az éppen táplálkozó vadállatok mellett. Ez azért fontos, mert figyelemmel tudják követni a vadfajok egészségi állapotát, nagyságának alakulását, illetve meg tudják becsülni a törzsállomány létszámát. Ilyenkor év elején kell elkészíteni a kilövési tervet, melynek alapján a pontos létszámot meghatározva kiadja az engedélyt a vadászati hatóság.
– A takarmány beszerzése is nagy tételnek számít kiadásaink között, de csak így védekezhetünk valamelyest a vadkár ellen. Ahogy említettem, egész évben etetünk. Nyáron az alma a sláger, idén dinnyét is kaptunk, a nyári időszakban fontos még az itatás, valamint egész évben a sópótlás. Télen szemes takarmánnyal, főleg kukoricával etetünk. Szálas takarmányt is teszünk ki, de ahhoz csak akkor nyúlnak területünkön a szarvasok, ha huzamosabb ideig van nagy hó.
Éjszakai csoportosulás a szórónál
Ezért is hántanak, hogy rostos táplálékhoz jussanak, ami az erdészeti károk miatt nem igazán kedvező. Mindazonáltal nekünk vadászoknak biztosítanunk kell a vadállatok jólétét, ugyanakkor ügyelnünk kell arra is, hogy a szükségesnél nagyobb mértékű etetéssel nagyobb vadállomány kialakulását ne idézzük elő – hangsúlyozta Kovács Ferenc.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Műszakilag hibás sparhelt miatt izzott a korom egy becsvölgyei kéménybenBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje -
rovatunk hírei
Újévi fogadást tartott Zalaegerszeg polgármestereSziklák, napfelkelték Észak-AmerikábanEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaÚj lézeres eljárás a zalaegerszegi kórház urológiájánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnél2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőtBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseJól sikerült jubileumi évet zárt a Bogáncs2025 a felismerések és a szárnyalás éve lesz top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése