Archivum
Újraélesztést tanulnak
Defibrillátor újraélesztő készülék használatát sajátíthatja el a zalaegerszegi és a nagykanizsai kormányablakok negyven munkatársa. A képzésnek az egészségtudományi kar zalaegerszegi képzési központja ad helyet. Az első alkalomra a sajtó képviselőit is meghívták.
A Zala megyei kormánytisztviselők
Dr. Csidei Irén igazgató köszöntőjében elmondta, mindenkivel előfordulhat az, hogy olyan váratlan helyzetbe kerül akár sportolás, utazás vagy éppen munka közben, amikor segítenie kell. Ezért van szükség elsősegély-nyújtási alapismeretekre, mivel a beteg életben maradását a defibrillátor készülékkel való gyors és hamar megkezdett újraélesztés jelentheti. Ezért tartották fontosnak, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és egészségügyi oktatási intézményükben helyet adnak a képzésnek, melyen szakember irányításával tanulhatják meg az újraélesztés lépéseit kormánytisztviselők.
Rigó Csaba kormánymegbízott elmondta, uniós forrásból közel 940 ezer forint költséggel két defibrillátor készüléket vásároltak, melyek teljesen kompatibilisek a mentőautókban lévő berendezésekkel. Az egyiket Zalaegerszegen, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság Kossuth utcai épületében, míg a másikat Nagykanizsa, Eötvös téri új járási hivatalban helyezték el. A kormánymegbízott a probléma súlyosságát kiemelve jelezte, hazánkban évente 25 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban. A betegek 30 harminc százaléka nyilvános helyen lesz rosszul. Az egyeik vezető halálok, a hirtelen szívleállás esetén a beteg újraélesztésére az első tíz percben van a legnagyobb esély, és ilyenkor, a mentő kiérkezéséig csak az ott tartózkodók tudnak segíteni. A kormányablakokban és a kormányhivatal szakigazgatási intézményeinél sokan megfordulnak, éppen ezért gondolták azt, hogy defibrillátor készüléket vásárolnak, és újraélesztési tanfolyamot szerveznek a munkatársak számára.
Az oktatást Ladányi Ibolya Otília, a Zalaegerszegi mentőállomás mentőtisztje tartja négy alkalommal tíz-tíz fő részvételével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán