Archivum
Rendkívüli hideg várható!
Rendkívüli hideg, napközben is mínusz 10 fok körüli hőmérséklet, nagy havazás és erős szél, hófúvás várható a hét második felében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése tette szükségessé, hogy kedden délután összeült a Zala Megyei Védelmi Bizottság, Rigó Csaba kormánymegbízott vezetésével. A testület célja, - a lakosság biztonságának megőrzése miatt - felkészülni a szélsőséges időjárásra, ezért a tanácskozáson az önkormányzatok vezetői, az egyes szolgáltatások képviselői is jelen voltak.
Ülésezett a megyei védelmi bizottság
Wéber Antal katasztrófavédelmi elnökhelyettes a részleteket ismertetve szólt a teendőkről annak érdekében, hogy az embereket, minél kevésbé érintse az időjárás, okozta teher. A feladatokról nyolc pontos határozati javaslatot fogadtak el, amely tartalmazza többek között: melegedő helyek kialakítását, a lakókörnyezet (a rejtett szegények) figyelését, hogy a fagyhalál elkerülhető legyen. A közúti közlekedés megoldását, erős havazás esetén biztosítani a betegszállítást, az élelmiszer eljuttatását elzárt területre. Szükség esetén javaslatként hangzott el a MÁV és a Zala Volán várótermeinek hosszabb nyitva tartása is. A határozatban szerepel még, hogy krízishelyzetben kezdeményezhető óvodák, iskolák tanítási szünete is.
Rigó Csaba hangsúlyozta az érintettek (rendőrség, tűzoltóság, katasztrófavédelem, közútkezelők, szolgáltatók) szoros együttműködésének fontosságát, a kapcsolattartást. Ismertette továbbá a legfrissebb, Zalára is érvényes időjárási előrejelzéseket, melyek szerint a hajnali órákban a mínusz húsz fokot is megközelítheti a hőmérséklet. Erre pedig egészségügyi okok miatt mindenkinek fel kell készülnie.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Műszakilag hibás sparhelt miatt izzott a korom egy becsvölgyei kéménybenBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje -
rovatunk hírei
Újévi fogadást tartott Zalaegerszeg polgármestereSziklák, napfelkelték Észak-AmerikábanEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaÚj lézeres eljárás a zalaegerszegi kórház urológiájánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnél2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőtBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseJól sikerült jubileumi évet zárt a Bogáncs2025 a felismerések és a szárnyalás éve lesz top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése