Program azoknak, akiknek fontos Nagykanizsa

Évzáró beszélgetés Cseresnyés Péterrel 

– Mi­lyen évet zár Nagy­ka­ni­zsa? Kí­vül­ről úgy tű­nik, sű­rű, ak­tív esz­ten­dő van az ön­kor­mány­zat és a vá­ros mö­gött.

– Örü­lök, hogy így lát­ja. Igen, va­ló­ban meg­pró­bál­tunk, új uta­kat ke­res­ve, ak­tív és kez­de­mé­nye­ző po­li­ti­kát foly­tat­ni. En­nek egyet­len cél­ja volt, hogy Nagy­ka­ni­zsa elő­re­lép­jen, ki­tör­jön ab­ból a hely­zet­ből, amely az el­múlt húsz év­ben a le­sza­ka­dó te­le­pü­lé­sek kö­zé so­rol­ta vá­ros­un­kat. Hi­á­ba tar­to­zunk ugya­nis a nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi ré­gi­ó­ba, tér­sé­günk mu­ta­tói in­kább a dél-du­nán­tú­li, észak-ma­gyar­or­szá­gi ada­tok­ra ha­son­lí­ta­nak, és kö­zel azo­no­sak a prob­lé­má­ink is.

Ép­pen ezért hisszük: a vá­rost és ve­le együtt a tér­sé­get is fej­lesz­te­nünk kell, hi­szen Nagy­ka­ni­zsa és tá­gabb kör­nye­ze­te szer­ves egy­sé­get al­kot, a si­ker pe­dig csak össze­fo­gás­sal, együtt­mű­kö­dés­sel ér­he­tő el. A jó ener­gi­á­kat sze­ret­nénk moz­gó­sí­ta­ni, és ezért – ami­re kér­dé­sé­ben is utalt – konk­rét lé­pé­se­ket tet­tünk, prog­ra­mo­kat in­dí­tot­tunk. Úgy vé­lem, jó irány­ba in­dul­tunk, de még hosszú út áll előt­tünk.

– Pél­dá­ul be kell fe­jez­ni több nagy­be­ru­há­zást.

– Aki most Nagy­ka­ni­zsán jár, azt lát­hat­ja, hogy a vá­ros fi­zi­kai ér­te­lem­ben is fej­lő­dik. A bel­vá­ro­si re­konst­ruk­ció ré­sze­ként el­ké­szült már két kör­for­ga­lom, több út­sza­kaszt össze­kö­töt­tek a ki­vi­te­le­zők, és szé­pül fő­te­rünk, az Er­zsé­bet tér is, amely jö­vő nyár­ra tel­je­sen át­ala­kul. És már ter­vez­zük a kö­vet­ke­ző üte­met is, amely­nek so­rán, amennyi­ben si­ker­rel jár a pá­lyá­za­tunk, to­váb­bi te­rü­le­tek újul­hat­nak meg. Ez a mun­ka egyéb­ként nem lát­vány­be­ru­há­zás, ha­nem konk­rét gaz­da­sá­gi hasz­na is le­het, hi­szen azt sze­ret­nénk, ha a vá­ros köz­pont­já­ba vissza­tér­ne az élet, új üz­le­tek, ét­ter­mek, ká­vé­zók nyíl­ná­nak, s ez­zel új mun­ka­he­lyek jön­né­nek lét­re. Iga­zi kö­zös­sé­gi szín­te­ret sze­ret­nénk, ame­lyet szí­ve­sen hasz­nál­nak a vá­ros pol­gá­rai és a ven­dé­gek, a tu­ris­ták is.

– A városrehabilitációval pár­hu­za­mo­san pe­dig el­in­dult a csa­tor­ná­zás is. Nem sok a két nagy­pro­jekt egy­szer­re?

– Két­fé­le vá­la­szom is van. Az egyik, hogy igen, akár sok­nak is ne­vez­het­nénk, hi­szen mind­két mun­ka for­ga­lom­el­te­re­lés­sel, he­lyen­ként le­zá­rás­sal jár, ami ké­nyel­met­len­sé­get okoz az itt élők­nek. És meg­ter­he­lő ab­ban az ér­te­lem­ben is, hogy az ön­részt biz­to­sí­ta­nia kell az ön­kor­mány­zat­nak. Ám azt hi­szem – és ez a má­sik meg­kö­ze­lí­tés –, hogy ezt csak így sza­bad csi­nál­ni: össze kell han­gol­ni a két mun­kát, így nem for­dul­hat elő az, hogy mond­juk az Er­zsé­bet té­ren be­fe­je­ző­dik a dísz­bur­ko­lat ki­ala­kí­tá­sa, majd né­hány hó­nap múl­va egy részt új­ra fel kell bon­ta­ni a csa­tor­ná­zás mi­att. A szenny­víz­be­ru­há­zás so­rán – amely Nagy­ka­ni­zsa mel­lett 12 tér­ség­be­li te­le­pü­lést érint – el­ér­jük, hogy a vá­ros el­lá­tott­sá­ga meg­kö­ze­lí­ti a 100 szá­za­lé­kot, és meg­újul a szenny­víz­tisz­tí­tó te­lep is, ami pe­dig kör­nye­zet­vé­del­mi szem­pont­ból je­len­tős elő­re­lé­pés.

– Vissza­té­rő és faj­sú­lyos kér­dés, per­sze, nem­csak Nagy­ka­ni­zsán, a mun­ka­hely­te­rem­tés. A gaz­da­sá­gi vál­ság kö­ze­pet­te van-e er­re re­cept?

– Re­cept nincs: dol­goz­ni kell. Még­hoz­zá ke­mé­nyen, egy stra­té­gia men­tén, ame­lyet már ki­ala­kí­tot­tunk, meg­fo­gal­maz­tunk. Az a nyi­tott­ság, proaktivitás és di­na­miz­mus, amely­re ko­ráb­ban utalt, itt ér­he­tő tet­ten leg­in­kább. Több te­rü­le­tet is össze­kap­csol­tunk a gaz­da­sá­gi elő­re­lé­pés ér­de­ké­ben. Egy­részt – fő­leg a vál­ság ha­tá­sá­ra – csök­ken­tet­tük a bel­vá­ro­si üz­le­tek bér­le­ti dí­ját, hogy a vál­lal­ko­zók tal­pon ma­rad­has­sa­nak, meg­őriz­hes­sék a mun­ka­he­lye­ket. Más­részt mun­ka­hely­te­rem­tő tá­mo­ga­tás­ra kü­lö­ní­tet­tünk el for­rást költ­ség­ve­té­sünk­ben, és ez­zel a le­he­tő­ség­gel él­nek is a cé­gek. A mar­ke­ting és a kom­mu­ni­ká­ció te­rén is új utak­ra lép­tünk, hi­szen meg kell mu­tat­nunk az or­szág és a vi­lág szá­má­ra Nagy­ka­ni­zsa ér­té­ke­it. Nem ül­he­tünk öl­be tett kéz­zel, ar­ra vár­va, hogy egy­szer majd ránk ta­lál egy be­fek­te­tő. Az imázsépítés, az ar­cu­lat­for­má­lás na­gyon fon­tos. El kell ér­nünk, hogy Nagy­ka­ni­zsa va­ló­di "brand" le­gyen, s a vá­ros­ról a logisztika, a gép- és fa­ipar, a víz­ke­ze­lés, a ru­gal­mas ok­ta­tá­si-kép­zé­si rend­szer jus­son a dön­tés­ho­zók eszé­be.

– Van en­nek a mun­ká­nak már konk­rét ered­mé­nye?

– Igen, az ön­kor­mány­zat se­gít­sé­gé­vel, tá­mo­ga­tá­sá­val szá­zas nagy­ság­rend­ben men­tet­tek meg ve­szély­ben lé­vő mun­ka­he­lye­ket vagy te­rem­tet­tek úja­kat a vál­lal­ko­zá­sok. Fo­lya­ma­to­san tár­gya­lunk le­het­sé­ges be­fek­te­tők­kel, akik már fel­fe­dez­ték Nagy­ka­ni­zsát, és po­ten­ci­á­lis be­ru­há­zá­si hely­szín­ként te­kin­te­nek a vá­ros­ra, ami, meg­győ­ző­dé­sem, az egész tér­sé­get fel­ér­té­ke­li. Azt is elő­re­lé­pés­nek tar­tom, hogy szá­mos nagy­kö­vet­tel, ve­ze­tő dip­lo­ma­tá­val – pél­dá­ul a fin­nel, az in­di­a­i­val, a vi­et­ná­mi­val, a pa­kisz­tá­ni­val és a ja­pán­nal – si­ke­rült meg­is­mer­tet­nünk a Nagy­ka­ni­zsá­ban rej­lő le­he­tő­sé­ge­ket és az it­te­ni vál­lal­ko­zá­so­kat. Mi ugya­nis nem­csak ab­ban gon­dol­ko­dunk, hogy be­fek­te­tő­ket csá­bít­sunk vá­ros­unk­ba, ha­nem a ren­del­ke­zés­re ál­ló esz­kö­zök­kel sze­ret­nénk a kanizsai cé­gek pi­ac­szer­zé­sét, pi­ac­ra ju­tá­sát is tá­mo­gat­ni, ami ugyan­csak se­gí­ti a mun­ka­he­lyek meg­tar­tá­sát, szá­muk gya­ra­pí­tá­sát.

– A kö­zelmúlt­ban je­len­tet­te be, hogy 2012. Nagy­ka­ni­zsán Beth­len-em­lék­év lesz. Ez kul­tu­rá­lis pezs­gést hoz a vá­ros­ba?

– Azt is. Új prog­ra­mok so­ka­sá­gát ter­vez­zük, ame­lyek­kel sze­ret­nénk a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba ál­lí­ta­ni Nagy­ka­ni­zsát, de egyút­tal erő­sí­te­ni akar­juk az itt élők iden­ti­tá­sát, va­gyis a Kanizsa-tudatot. A Beth­len-em­lék­év szán­dé­kom sze­rint az össze­fo­gást mé­lyí­ti majd. Egy olyan pezs­gő – kul­tu­rá­lis, tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi – prog­ram­so­ro­za­tot sze­ret­nénk út­já­ra bo­csá­ta­ni, amely be­széd­té­má­vá te­szi a vá­ros­t, amely meg­ala­poz­za Nagy­ka­ni­zsa fel­emel­ke­dé­sét. Egy­szer­re lo­kál­pat­ri­ó­ta és a vi­lág fe­lé nyi­tó so­ro­za­tot ter­ve­zünk, amellyel tisz­te­leg­ni sze­ret­nénk gróf Beth­len Ist­ván egy­ko­ri mi­nisz­ter­el­nö­künk országépítő mun­kás­sá­ga előtt, és az ő pél­dá­ját, Nagy­ka­ni­zsa ko­ráb­bi or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­jé­nek pél­dá­ját szem előtt tart­va sze­ret­nénk erőt me­rí­te­ni az el­ru­gasz­ko­dás­hoz.

– Ezt az op­ti­miz­must alá­tá­maszt­ja a vá­ros je­len­le­gi hely­ze­te? Nagy­ka­ni­zsán kol­bász­ból van a ke­rí­tés?

– Nem, szó sincs ró­la. A ma­gyar te­le­pü­lé­sek­re jel­lem­ző gon­dok­kal kell ne­künk is szem­be­néz­nünk, és ta­ka­ré­kos költ­ség­ve­tést kell ter­vez­nünk 2012-re, hogy meg­őriz­zük a vá­ros és az in­téz­mé­nyek mű­kö­dő­ké­pes­sé­gét, sta­bi­li­tá­sát. De si­rán­ko­zás­sal, se­be­ink nya­lo­ga­tá­sá­val nem me­gyünk sem­mi­re. Kell egy cél, amit kö­zö­sen ki­je­lö­lünk, és kell egy prog­ram, ami mö­gé fel tud­nak so­ra­koz­ni azok, akik­nek fon­tos Nagy­ka­ni­zsa, akik ten­ni akar­nak vá­ros­un­kért. Meg­fe­szí­tett mun­ká­ra van szük­ség, és mi ezt vál­lal­juk.