Archivum
Partfalcsúszás fenyeget
Kátyúk, beszakadt úttestek, leomlott partfalak maradtak városszerte a rendkívül csapadékos téli, tavaszi időjárás következményeként. Az átázott talaj számos helyszínen okozott rézsűcsúszást. A Széperdő utcában megrepedt útszakaszt még márciusban lezárta az önkormányzat, a partfal csúszásával szintén fenyegető Lukahegyi horhost pedig a közelmúltban.
Az önkormányzat vis maior pályázatot nyújtott be a helyreállításra
– Ilyen kemény telünk talán nem is volt még, rengeteg hó esett, ami teljesen átáztatta a talajt. Ennek következtében rengeteg úthiba, kátyú keletkezett, az elöregedett városi úthálózat nem bírta ezt az igénybevételt – mondja Vas István, a városüzemeltetési osztály közútkezelő szakreferense, akitől a helyreállítási munkák állásáról érdeklődtünk. – Idén azonban nemcsak a kátyúk, hanem az útleszakadások is borzolják a kedélyeket. Utóbbiak jellemzően a közművezetékek nyomvonalán, főleg a szennyvíz- és csapadékcsatornák felett alakulhatnak ki, ahol meghibásodik a közmű, vagy a rétegvíz kimossa a talajt az alépítményben. Ságodból, Neszeléből, valamint a zártkerti utakról, például Gálafejről kapjuk a legtöbb bejelentést, melyek helyreállítását garanciális munkaként próbáljuk érvényesíteni a kivitelezők felé. A legveszélyesebb kátyúk megszüntetése már a tél folyamán is zajlott, de az átfogó útjavítás csak április közepén kezdődhetett meg. A fő közlekedési útvonalakon hamarosan befejeződik a munka, mely mennyiségét tekintve, várhatóan július közepéig eltart.
– Mikor kezdik meg a zártkerti úthálózat kátyúzását?
– A zártkertek tekintetében sem szűkölködtünk lakossági bejelentésekben. Itt a napokban kezdjük meg a munkát. Türelmet szeretnénk kérni a lakosoktól, mert emellett a zúzalékos úthálózatban, útpadkákban keletkezett károk javításáról is gondoskodni kell. Ezek helyreállítása is napirenden van.
– Hol szakadtak le a partfalak?
– Domborzati viszonyainknak köszönhetően jó pár szinte függőleges partfalunk van, melyek átnedvesedtek és megcsúsztak. Ilyen helyzet alakult ki például az Öreg-Szívhegyi utcában, a Szélhordta úti és a Rövidjánkai horhosban, ahol a burkolatra leomlott föld és a növényzet eltávolítását folyamatosan végeztük. Három helyszínen azonban a partfal beomlása fenyeget, amit csak vis maior pályázati támogatás segítségével tudunk elhárítani. A Csácsi-hegyi Széperdő utcában egy tizenöt méteres szakadékba kezdett lecsúszni az út burkolata, ezért szétvált a fél útpálya. Az életveszély miatt ezt az utat lezártuk, ahogy a Lukahegyi úti horhost is. Az épületek itt sincsenek egyelőre veszélyben, de a megközelítésüket biztosító útszakasz igen. Beomlással fenyeget még a Bozsoki-hegyre vezető horhos is. Ezeken a területeken a túlburjánzott növényzet eltávolítását önkormányzatunk a közeljövőben elvégezteti.
– A veszélyhelyzet elhárítása érdekében pályázatot nyújtottak be. Mikorra várható az elbírálás?
– A helyreállítás 50 millió forintra becsült költségét önerőből nem tudjuk finanszírozni, ezért vis maior támogatási igénnyel fordultunk a Belügyminisztériumhoz, a pályázatot május 14-én nyújtottuk be. A támogatás elnyeréséhez először jeleznünk kellett a kárigényt, ezt követően szakértői ellenőrzésekre került sor. Ennek során megállapították a vis maior igény jogosságát. Mindehhez negyven nap állt rendelkezésre. A pályázat elbírálása mennyi időt vesz igénybe, nem tudjuk pontosan, de a súlyos helyzetre való tekintettel bízunk a gyors és kedvező döntésben.
* * *
Már a télen észrevettük, hogy reped és süllyed a házunk előtt mindössze két méterre lévő út. A problémát jeleztük az önkormányzatnak, mely már akkor lezárta ezt az útszakaszt – mondja Paucsa Lívia, aki a Csácsi-hegyen, a Széperdő utcában lakik. – Kicsit aggódunk, hogy a pályázat elbírálása miatt még hónapokat kell várni a helyreállítással. Mivel nem tudunk feljönni a hegyre, az autókat a szerpentinen kell hagynunk. Gyalog kell cipekednünk, nem beszélve arról, hogy a téli tüzelőt is előbb-utóbb ide kellene szállíttatnunk. A hegytulajdonosok között sok az idős ember, akiknek nagy fáradságba telik a gyalogos közlekedés. De nemcsak ez a problémánk, hanem a sok kátyú, ami minden évben gondot okoz. Már többször kértük az önkormányzattól az út helyreállítását. Szeretnénk végre egy aszfaltos utat, megépítése érdekében az itt lakók szívesen összefognának is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése