Archivum
Okos legyél, helyit vegyél!
Nem is olyan régi idők hangulatát idézte az első termelői vásár Felsőrajkon, ahol a felnőtt látogatók többsége gyermekkorából még emlékezhetett a helyi termékek sokaságát felvonultató egykori falusi piacok forgatagára. Okos legyél, helyit vegyél – hirdette a bejárati tábla. A kedves felirat arról is árulkodott, hogy itt valóban komolyan gondolják a helyi termékek népszerűsítését. A rendezvényt nem egyszeri alkalomnak szánták, kora őszig ugyanis minden hónap utolsó szombatján megtartják a termelői vásárt Felsőrajkon.
A magyar termék sokkal jobb, mint a tömegáru
– Pajtakiállítás és termelői vásár Felsőrajkon –
Vigh László a település polgármestere, országgyűlési képviselő (bal alsó képen) köszöntőjében úgy fogalmazott, mindenki elhozhatja a házilag előállított termékét a vásárba, mellyel azt szeretnénk elérni, hogy a falvakban visszaálljon az élet a régi kerékvágásba. A polgármester beszélt arról, hogy korábban sosem nőtt fű a felsőrajki kertekben, mert zöldségek növekedettek, az ólak előtt tyúkok, libák szaladgáltak. A falu eltartotta magát. Ezt szeretnénk most is, ezért rendezik meg a vásárokat. A kezdeményezéssel példát kívánnak mutatni más településeknek; az önellátó falvak, az önfenntartó vidék, mint legfontosabb cél elérése érdekében.
Az első termelői vásárt V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár (jobb alsó képen) nyitotta meg.
– Mindnyájan járunk vásárolni különböző boltokba, egy igazi vásárban mégis valahogy másképp érezzük magukat. Talán azért, mert a piacon valakitől vásárlunk és nem valahonnan. Valakihez fordulunk kérdéseinkkel, és valakinek a termékét kedveljük meg és nem a márkát. A vásárban és a piacon minden személyes – hangsúlyozta. – Legfontosabb a magyar piac, ezért vissza kell állítani a magyar termék becsületét és vissza kell szerezni a vásárlókat. Beszélt arról, hogy a kormányzat több féle módon támogatja a helyi termékek előállítását és a helyi fogyasztást. A kistermelői rendelet engedi az árusítást, a termelői piac nyitása már nem engedélyköteles, elég csak bejelenteni. Szeretnénk visszahozni a falvakba az állattartást és feldolgozást, melyet pályázati támogatásokkal kívánják előremozdítani.
Az államtitkár végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a sárga irigységet le kell győznünk; vásároljunk bátran a termelőktől, mert azzal magunknak is jót teszünk.
Felsőrajk központjában áll egy 16 lábon álló, zsúpos tetejű pajta, amit az elmúlt évben alakítottak át erre a szebb formára. Hogy még érdekesebbé tegyék az építményt, egyedülálló módot találtak ki a korabeli népi használati tárgyak bemutatásának, melyeket a zsúpfedelű pajta mennyezetére függesztve állítottak ki. A faluból többen adományoztak mezőgazdásági és egyéb használati eszközöket, melyeket a polgármester saját maga helyezett el. Az adományozóknak nevük megemlítésével mondtak köszönetet, illetve a kiállított tárgyakat is megnevezték.
Az első termelői vásár alkalmával a pajtakiállítást is megnyitották. Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Nagykanizsa polgármestere mondott beszédet, aki a program előtt megnyitotta az autósversenyt dél-zalai városban. Erre utalva úgy fogalmazott, hogy időutazásban van része. A motorzajos és benzingőzös helyszín a mai kort, míg a pajtakiállítás azt a múltat idézi, melyet gyermekként ő is megismerhetett. Mint mondta, a kiállított eszközök segítségével a fiatalok megismerhetik a falvak régi életét, a vásárokon pedig felfedezhetik a helyi ételek igaz ízeit, ami odavezethet ahhoz, hogy helyitermék-fogyasztókká váljanak.
– Amikor a régi emberek kezükbe vették szerszámaikat, hogy megműveljék a földet, mindig imádkoztak, hiszen azt tartották, hogy áldás a munkájuk. Sok emberi igyekezetet, verítéket és örömöt hordoznak ezek az eszközök, merítsünk újra erőt és hitet belőlük, hogy áldás legyen az életünk – hangsúlyozta Csonka Nándor helyi plébános, aki megáldotta a pajtakiállítást és a vásárt.
– Nagyon jónak találom, hogy ennyi bíztatást kapnak a helyi termelők, és hogy ennyire szorgalmazzák a helyi termékek fogyasztását – mondta el érdeklődésünkre Bakonyi Anita felsőrajki mézkészítő, aki akác- és virágmézet hozott a vásárra. A méhészkedést testvére végzi száz méhcsaláddal. A megtermelt mézet egyben szokták értékesíteni, a helyi piac új lehetőség számukra, amivel máskor is élni kívánnak.
– Kiegészítő tevékenységként foglalkozunk sajtelőállítással, hogy az állatparkban lévő állatainkat tovább hasznosítsuk – mondta Réti Alfréd. A vásárban natúr és fűszerezett kecske- és tehénsajtokat árult. Kerecsenyi tízhektáros állatparkjukban főként őshonos magyar állatokat – lovak, pónik, kecskék, mangalicák, racka juhok, szárnyasok – tartanak. Szívesen várják az érdeklődőket, akik lovagolhatnak, lovas oktatáson vehetnek részt. Kecske- valamint tehéntejből készítenek túrót, tejfölt és sajtot, melynek gyártását megtekinthetik a vendégek, sőt a finomságokból kóstolhatnak is a látványkonyhában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése