Archivum
Keszthelyi újévköszöntő
Keszthely vezetése a helyi intézményvezetőknek, tisztségviselőknek, a civil és társadalmi élet koordinálóinak, az egyházi elöljáróknak, a vállalkozások vezetőinek, a politikusoknak, a partnertelepülések irányítóinak köszönte meg az egész éves munkát, a város érdekében tett erőfeszítéseket, a korrekt támogatást, a hagyományos újévköszöntő pezsgős koccintás alkalmával a Balaton Kongresszusi Központ és Színház Simándy-termében.
Polgármesterként immár nyolcadik alkalommal mondott újévi köszöntőjében Ruzsics Ferenc a hitet, kitartást és bizalmat megköszönve, egyebek mellett kifejtette: takarékos és mértéktartó gazdálkodás hét szűk esztendeje után pluszban a kassza és a város pénzügyi szempontból pozitív eredménnyel kezdhette az újesztendőt: 300 millió forintot rövid lekötéssel sikerült elhelyezni a számlavezető bankban. A kormány nemrégiben mintegy másfél milliárd forinttal segített. Manninger Jenő országgyűlési képviselő érdemeit és lobbi tevékenységét dicsérve a város vezetője ismertette: a tavaszi, jelentős mértékű adósságátvállalás mellett a parlamenti képviselő segített abban is, hogy az országos év végi költségvetési átcsoportosításból 236 millió forint kormánytámogatás juthasson a település büdzséjébe.
A választási év kampányidőszakában Ruzsics Ferenc a politikai erőket tisztességes vitára, a gyűlölködés, mocskolódás, személyeskedés mellőzésére, az érdemi viták lefolytatására, tiszta, egyenes beszéd elmondására kérte. Egyúttal jelezte: ha a helyi polgárok akarata úgy kívánja, és a Jóisten is segít, akkor örömmel hajlandó folytatni a munkát, amelyre megbízást kap. A jövő minden eddiginél biztonságosabban tervezhető – húzta alá. Az elmúlt évek sikeres fejlesztéseinek, beruházásainak ismertetését követően kitért arra: jelentősen bővülhet a kerékpárút hálózat és megkezdődik az új buszpályaudvar építése. A kórházban negyedmilliárdos, a rehabilitációs szolgáltatásokat érintő fejlesztés zajlik; a kastélyban pedig rövidesen 1,8 milliárdos modernizáció startol, ami érinti a parkot és az Amazon szálló is újjáéledhet kívül-belül. A Keszthelyt élhető, biztonságos, kiszámítható jövőt nyújtó, szerethető városként pozícionáló polgármester egészségben és sikerekben gazdag, boldog újévet kívánt mindenkinek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán