Archivum
Jeles kezek a zalaegerszegi kistérségben
Zalamédia – mutatják kérésünkre a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény munkatársai. A zalaegerszegi kistérség szociális gondozói 60 órás A1 szintű jelnyelvi képzésen vettek részt; diplomájukat ünnepségen vehették át január 9-én. Az előírt tananyag mellett egészségügyi és szociális témájú kifejezések jeltolmácsolását is elsajátították a tanfolyamon, melyet a Zalaegerszeg és Térsége Kistérségi Többcélú Társulás Támasz – Szociális hálózatfejlesztés a határ mentén című nyertes projektjének köszönhetően valósított meg.
A szociális gondozónők jelnyelvi képzésen vettek részt
Márkné Ettlinger Zsuzsa, a képzést lebonyolító SZTÁV Felnőttképző Zrt. kirendeltség-vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, a kommunikációs akadálymentesítés nemcsak a hallássérültek, hanem a már nehezen halló idős emberek számára is nagyon fontos. A képzés azt szolgálta, hogy a jelnyelv alapfokú elsajátításával a szociális intézmény munkatársai jobban tudják segíteni a térségükben élő hallásproblémával küzdő embereket a mindennapi életvitelükben, így például megkönnyítsék megértésüket az orvosi ellátás során.
Takács Róbert oktató a jelnyelv segítségével azt mondta el, hogy szorgalmas, barátságos embereket ismerhetett meg, akikkel öröm volt együtt dolgozni. Megköszönve a hozzáállást, a jelnyelv mélyebb elsajátítására buzdította a végzett hallgatókat.
Takács Róbertné, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Zala megyei szervezetének titkára elmondta, a zalaegerszegi kistérségi társulás az országos szervezettel együttműködve valósította meg a képzést, melyen a tananyagon kívül speciális egészségügyi és szociális szavak jelrendszerét is megtanulták a szociális szakemberek.
Az ünnepségen tíz fő vehette át a diplomát az alapfokú képzés sikereses elvégzését bizonyítva. Zalaboldogfán szociális gondozóként dolgozik Mester Judit. Kérdésre válaszolva elmondta, örömmel vett részt a tanfolyamon, de egyelőre nem tudja hasznosítani új ismereteit, mert a faluban nem él hallássérült. De, amit megtanult az ember, azt már sosem vehetik el tőle – idézte a mondást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése