Archivum
"Ideje a tettek mezejére lépni!”
Tettekben az esély címmel rendezett konferenciát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Türr István Képző- és Kutatóintézet (TKKI ) Zalaegerszegen. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott összejövetelen a társadalmi felzárkóztatást szolgáló modellprogramokról hallgathattak meg előadásokat, tekinthettek meg bemutatófilmeket az érdeklődő szakemberek.
Konferencia a társadalmi felzárkóztatásról
A konferenciasorozat zalaegerszegi állomásán Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere az összefogásra, az erők koncentrálására hívta fel a figyelmet videóköszöntőjében. Hangsúlyozta: össze kell hangolni az oktatás, az egészségügy, a szociális és munkaügy tevékenységét, majd el kell érni, hogy a civilek, az állam és az önkormányzatok képviselői szót értsenek. Mint fogalmazott: elég tanulmány született már a szegényekkel, hátrányos helyzetűekkel kapcsolatban, ideje hát a tettek mezejére lépni.
Petróczi Ferenc, a TKKI igazgatója (alsó kép) az uniós támogatásból megvalósuló programról érdeklődésünkre elmondta, a társadalmi felzárkóztatás fő eszköze az esélynövelés, ezen belül is a közszolgálatokon belüli esélynövelés. Ennek egyik legfontosabb színtere az oktatás, az iskolarendszerű valamint a felnőttképzéshez való hozzájutás biztosítása. Tehát akinek nincs meg a nyolc osztálya, legyen lehetősége befejezni az általános iskolát, továbbá piacképes szakmát szerezve el is tudjon helyezkedni. A foglalkoztatásban való részvétel ugyanis a társadalmi integráció legfontosabb eszköze, mivel a munka világán keresztül érezhetjük magunkat teljes embernek, a társadalom tagjának. Ez teszi képessé az embert arra, hogy tudatosan éljen és megszerezzen bizonyos javakat, hangsúlyozta az igazgató. Hozzátette: ez egy hosszú távú cél, amelynek eléréséért már most tenni kell. A társadalmi felzárkóztatást szolgáló programok egyike az Újra tanulok projekt. A TKKI közfoglalkozási programjában több mint tízezer ember vesz részt az ország valamennyi megyéjében, növénytermesztő és állattenyésztő képzéseken tanulva.
Szabó Katalin, az alsónemesapáti Csertán Sándor Általános Iskola és Óvoda igazgatója elmondta, a konferencia megerősítette abban, hogy az esélyegyenlőség megteremtésében az oktatás rendkívül fontos szerepet tölt be. Ennek sikerességében a családi háttér, a családtagok iskolázottsága befolyásoló tényezőként jelentkezhet. Mint fogalmazott, éppen ezért szükség lenne olyan támogatott programokra, melyek a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása mellett a szülőkre, a szülők bizalmának megnyerésére is szentelne figyelmet. Ebben a pedagógusokat is kellene támogatni, segíteni képzéssel, kommunikációs módszerek átadásával, hogy közelebb tudjanak kerülni az érintett családokhoz.
Az alsónemesapáti iskolában két felzárkóztató programmal is segítik az esélyegyenlőség megteremtését. Az integrációs pedagógiai rendszer programban elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását, tehetséggondozását végzik a szülők bevonásával. A másik ilyen programjuk a "Várlak" Tanoda (felső kép, korábbi felvétel), melynek folytatására nemrég nyújtottak be pályázatot. Az igazgató hangsúlyozta: minden új kezdeményezés örvendetes, ami a társadalmi felzárkóztatást szolgálja, ugyanakkor a már bevált programok folyatásához is célszerű támogatást rendelni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése