Archivum
Helyben tanuljanak tovább!
Érdemes Zalaegerszegen tanulni, álláshirdetésekben is megjelenik az, hogy kifejezetten a zalai megyeszékhely felsőfokú oktatási intézményeiben végzett szakembereket keresnek – mondta Gyutai Csaba polgármester azon a felsőoktatási fórumon, melyen az érettségi előtt álló fiatalokat tájékoztatták a helyi továbbtanulási lehetőségekről.
Felsőoktatási fórum érettségi előtt álló fiataloknak
A polgármester azt is hangsúlyozta, miközben másutt általában csökkentek, addig Zalaegerszegen növekedett a hallgatói létszám az elmúlt évben a három felsőoktatási intézményben, ahol összesen 1044-en tanulnak, közülük 325 fő 2013-ben kezdte meg tanulmányait. Kiemelte, az egészségügyi, a közgazdász- és a műszaki mérnökképzés egyaránt magas színvonalú, amit az elhelyezkedési mutatók is alátámasztanak. Felhívta a fiatalok figyelmét, fontolják meg, hogy helyi felsőoktatási intézményben tanuljanak tovább.
Balaicz Zoltán alpolgármester arról beszélt, hogy népszerű a zalaegerszegi felsőoktatási intézmények hallgatói körében az önkormányzat által bevezetett "Befektetés a jövőbe" elnevezésű ösztöndíj, amely félévente 25–60 ezer forint közötti összeggel támogatja azokat a zalaegerszegi fiatalokat, akik valamelyik helyi felsőoktatási intézményben tanulnak tovább (BGF Gazdálkodási Kar, PTE Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ, NYME FMK Gépészeti és Mechatronikai Intézet). Az alpolgármester kiemelte, az igénybe vehető támogatások összeadódhatnak, így 58 ezer forintba is részesülhet egy hallgató havonta. A helyi támogatásokat kiegészítheti az egyetemek által nyújtott ösztöndíjak is.
Dr. Bereczky Áron, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási főosztályvezetője részletesen tájékoztatta a fiatalokat a felvételi eljárás rendjéről, a törvényi változásokról, a felvételi pontrendszerről és ponthatárokról, valamint az önköltséges és államilag támogatott képzésekről. Többek között elmondta, ősszel legalább 55 ezer hallgató kezdheti meg ingyen felsőfokú tanulmányait az országban. A 2014. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban alapképzési és osztatlan mesterképzési szakokon az ösztöndíjas minimum-pontszám 260 pont, felsőoktatási szakképzésen 220.
Az Art moziban tartott felsőoktatási fórumot Zalaegerszeg önkormányzata a városi diákönkormányzatával és a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvánnyal együttműködve rendezte meg az Art moziban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán