Archivum
Befektetőbarát a város
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Befektetőbarát Településekért Programjában nyújtott sikeres teljesítménye alapján Zalaegerszeg jogosult a program logojának és a "Befektetőbarát Település" nevének használatára – mutatta be az erről szóló oklevelet sajtótájékoztató keretében Gyutai Csaba polgármester.
Befejeződött a képzési program
A cím elnyerésének részleteiről szólva utalt arra, hogy a külgazdasági hivatallal, amely az ITD utóda és a miniszterelnök irányítása alatt áll, régóta együtt dolgoznak. A tervek szerint ősszel Zalaegerszegen a HITA irodát is fog nyitnik, így még közvetlenebb lesz a kapcsolat a hivatal, az ügynökség és a város szakemberei között.
Mint elhangzott, a képzésen résztvevők a befektetést ösztönző marketinggel ismerkedtek. Felkészítést kaptak a települések a nemzetközi és hazai beruházások fogadására. A képzés három modulból állt, ezeken megismerkedhettek a befektetők gondolkodásmódjáról, döntési szempontjaikról, és számos egyéb információt is szereztek, ami segíti a városmarketing munkát.
Gyutai Csaba hangsúlyozta: Zalaegerszeg esetében átnézték a befektetést kiajánló anyagokat, a rendelkezésre álló fejlesztési területén előkészítettségét és a negyven szolgáltatásból álló zalaegerszegi befektetés-ösztönző csomagot. A minősítéssel ezt ismerte el a HITA.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése