Archivum
Bántalmazták a gondozókat a zalaegerszegi gyermekotthonban
Látogatók pofoztak meg, vertek fejbe gondozókat, és egy gondozásban lévő gyermeket is bántalmaztak a zalaegerszegi landorhegyi gyermekotthonban - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese hétfőn az MTI-vel.
Hetesi Renáta elmondta: vasárnap este egy nő az élettársával és a fiával azért jelent meg a gyermekotthonban, hogy az egyik gyermeken megtorolják korábbi sérelmüket. A gondozónő megpróbálta megakadályozni a tettlegességet, de a feldúlt állapotban lévő 35 éves nő pofon ütötte, és félig letépte az ingét. Segítségért futott, mire az üvöltöző nő az otthon lakóinak szeme láttára utána dobott egy keze ügyébe kerülő kisszéket.
Mire az alkalmazottak visszaértek, a nő kíséretében lévő férfiak a gondozásban lévő tizenkét éves fiút is bántalmazták, a segítségére siető asszisztensnőt pedig fejbe verték.
A hahóti asszonyt - aki kihallgatása során beismerte a tettét - közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének elkövetésével gyanúsítja a rendőrség. Élettársa ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése