Archivum
A tűzoltók hivatást választottak
Akik a tűzoltói pályára léptek, nem szakmát, hanem hivatást választottak hangzott el a Szent Flórián-napi ünnepségen a zalaegerszegi Szentháromság téren. Az eseményt megelőző szentmisén megemlékeztek azokról, akik szolgálatteljesítés közben áldozták életüket, valamint a közelmúltban 42. életévében elhunyt Fülöp Valterről, Zala megye rendőrfőkapitányáról.
Szent Flórián-napi megemlékező ünnepség Zalaegerszegen
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere a rendőr- és tűzoltónap alkalmából tartott beszédében őszinte megbecsülését fejezte ki a rendvédelmi szervek munkatársainak és családtagjainak, akiknek mindennapjai a veszély árnyékában telnek. Ezt a gondolatot folytatva, Móra Ferenc Tűzoltó gyerekek imája című verséből olvasott fel egy részletet. Mint mondta, a családtagoknak az a legfontosabb, hogy megölelhessék egymást a szolgálat után, az állampolgároknak pedig az, hogy biztonságban érezhessék magukat. Ezt az elvárást garantálják is a jól működő rendvédelmi szervek. A polgármester kiemelte, a város közössége számára rendkívül fontos, hogy a rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédők munkáját közbizalom és megbecsülés övezze, hiszen bármikor bekövetkezhet a baj, amikor szükség van rájuk.
Takács Ottó tűzoltó alezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezető helyettese úgy fogalmazott, hivatásuk célja, hogy hazájukat, embertársaikat és bajtársaikat szolgálják. Ebben példaképük Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje, akit embersége, másokért való tenni akarása tett hallhatatlanná. A jelenkor tűzoltói az ő eszméjét követve teszik mindazt, gyakran életüket kockáztatva, amit a tisztesség, a becsület a bajba jutottak megsegítésében ma is megkövetel, hangsúlyozta. E tisztes helytállásnak és áldozatvállalásnak állít emléket a katasztrófák elleni védekezésben elhunytak tiszteletére emelt emlékmű az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság budapesti székháza előtt, amit a tűzoltónap alkalmából lelepleztek le a közelmúltban.
A köszöntők után Egri Gyula tűzoltó ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója példamutató helytállásáért elismerő díszoklevelet adományozott Anda Attilának, a Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség iparbiztonsági felügyelőjének, Stocker Dávidnak, a Lenti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnokának, valamint Péter Andrásnak, a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály osztályvezetőjének. Többen soron kívüli előléptetésüket vehették át az igazgatótól.
Ezt követően a Muraszombati Védelmi és Mentési Kirendeltség által a 20132014-as tanévre meghirdetett Természeti és más katasztrófák! elnevezésű nemzetközi rajzpályázat díjait adták át. A megemlékezés koszorúzással zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n