Archivum
Szárazanyag-tárolót létesítettek
Szárazanyag-tárolót létesített a borsfai székhelyű Naturholztechnik Termelő és Forgalmazó Kft. A közel 48 millió forintos beruházást a Naturholztechnik Kft. telephelyfejlesztési beruházása Borsfa községben című NYDOP-1.3.1/D-10-2010-0002 jelű pályázatukon elnyert 19 millió forint támogatás is segítette. A projekt jelentőségéről Hajdu István ügyvezetőt kérdeztük.
Naturholztechnik: bio-bútorlapok gyártása
– Az 1994-től működő vállal-kozásunk 34 fővel kezdte meg tevékenységét Borsfán. Az eltelt évek alatt folyamatosan pályáztunk és fejlesztettünk, miközben alkalmazotti létszámunkat 79 főre emeltük – beszélt a kezdetekről az ügyvezető. – Cégünk bio-bútorlap gyártásával foglalkozik, amit tömör égerfából állítunk elő. Az égerfa tulajdonságainál fogva kiválóan alkalmas erre a célra, melynek köszönhetően a piac is kedvezően fogadta az egyedi bútortermékeket.
A bio kifejezés azt takarja, hogy a felületkezelést nem lakkal, hanem növényi olajjal és méhviasszal végzik. A gyártási folyamat úgy zajlik, hogy mi legyártjuk a lapra kész bútort, a felületkezelés és az összeszerelés már az osztrák anyacégnél, a Team7-nél történik, ahol hálószoba-, lakószoba- és gyermekszoba-, valamint konyhabútor készül.
Árbevételük 98 százaléka külkereskedelemből származik. Stabil a piaci háttér, így értékesítési gondokkal nem, sokkal inkább kapacitásbeli problémákkal küzdöttek a kétműszakos gyárban. Elhatározták, hogy bevezetik a harmadik műszakot, valamint 10–15 fővel emelik a foglalkoztatottak létszámát. Ezért létesítették a szárazanyag-tárolót, amelyre a folyamatos anyagellátás és termelés biztosítása érdekében volt szükség. Az ezerkétszáz négyzetméteres speciális raktár öt-hatezer köbméter lapfa tárolására alkalmas.
– Az égerfát csak Magyarországról szerezzük be. Sok helyütt megtalálható, de Somogy megye a hazája, ott növekedik legjobb minőségben. Komplex tevékenységet végzünk, ami magában foglalja a fakivágást a kész bútorlapok gyártásáig. Emiatt egye-dülálló cégnek számítunk hazánkban.
Távlati elképzelésünk, hogy összeszerelést is végezzünk Borsfán. Ezért egy termelőcsarnok létesítésében gondolkodunk. A beruházás megvalósítása érdekében pályázati lehetőséggel is szeretnénk élni. Ez a jövő, a jelen pedig az, hogy profilunkat bővítve hamarosan megkezdjük a tölgybútorlap-gyártást, mellyel egy időben a harmadik műszak is elindulhat üzemünkben. Ez a helyi foglal-koztatás javítása szempontjából is jelentős.
Fontosnak tartjuk a szakképzést is, de gyakorlati képzőhelyek nem lehetünk, mivel távol esünk a nagyvárosoktól. Ugyanakkor szakképzési hozzájárulással támogatjuk a nagykanizsai Belvárosi Szakközépiskola, ingyen faanyaggal pedig a zalaegerszegi Deák-szakközépiskola faipari képzését.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban