Archivum
Ott lenni a város közéletében
Korszerű építőanyagok szakkereskedése – így határozza meg magát a hazánkban 12 telephellyel rendelkező Lambda Systeme Kft., amelynek egerszegi kirendeltségét az egykoron versenyzőktől nyüzsgő pályakomplexumra már csak nevében emlékeztető Sport utcában találhatjuk meg. A belga tulajdonú társaság – melyet Komáromy Róbert kirendeltségvezető véletlenül sem sorolna a multik közé – 10 éve települt városunkba, azaz itt lenne a jubileum ideje is. A cég mindennapjairól, üzleti és közéleti filozófiájáról beszélgettünk vele annak kapcsán, hogy elnyerték a Zalaegerszeg város Kultúra Mecénása Díját.
A Lambda Systeme Kft. Egerszegen
– Hazánkban telephelyeinken közel százötvenen dolgoznak, Zalaegerszegen tízen – mondja. – Éves forgalmunk – amely az építőipar teljes spektrumát átfogja – kirendeltségi szinten tavaly elérte a 900 millió forintos értéket, országosan pedig 8–9 milliárd forint között alakult. 2001-ben ugyanazzal a közösséggel kezdtem itt, akikkel most is együtt dolgozom. Talán nagyságrendünkből is adódóan azt az értékrendet követjük, amit otthonról hoztunk, azaz azokat a tevékenységeket, területeket tartjuk fontosnak, ami mindennapi életünket teszi színesebbé.
– És ezeket is támogatják... Megítélése szerint minek köszönhetik a város elismerését?
– Nyugodtan mondhatom, nem a reklámértéke dönti el, hogy mit támogatunk, hanem egészen más szempontok. Lojálisak szeretnénk lenni környezetünkhöz, illetve jó példával kívánunk szolgálni mások számára is. A díj odaítélésénél gondolom, hogy a Hevesi Sándor Színháznak nyújtott támogatásunk volt a döntő, de emellett lehetőségeinkhez mérten számos kulturális eseményt, sportegyesületet is támogatunk. Család- és emberközpontú társaság a miénk, s ezen nem is kívánunk a jövőben sem változtatni.
– Annál is inkább elismerésre méltó ez a hozzáállás, mivel az elmúlt évek gazdasági válságának következtében számos cég – érthető okokból – beszüntette szponzorálási tevékenységét. A Lambda Systeme Kft. hogyan volt képes ebben a romló környezetben is változatlanul támogatni a kultúrát, a sportot?
– Bár 2009 számunkra is a mélypont éve volt, tavaly már növekedési pályára kerültünk, 2011-ben pedig érzésem szerint optimisták lehetünk. Akkor is megtaláltuk a lehetőségét a támogatásoknak, amikor kevésbé ment jól cégünknek, most, amikor kedvezőbb kilátásaink vannak, biztosan nem vonulunk ki Zalaegerszeg kulturális és sportéletéből.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Rekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenOrszágos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElkészült az Egészséges Zalaegerszeg ProgramMagunkat láthatjuk! – Megnyílt a 15. Zalaegerszegi Sajtófotó KiállításDana Puhosh absztrakt képei az Apáczai MK-ban top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Elbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLezárások az Aranyoslapi forrás mellett