Archivum
Minden második embernek van munkája Németországban
Tavaly újabb csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság Németországban, a 82 milliós országban nagyjából minden második ember dolgozott 2012-ben.
A német statisztikai hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma tavaly éves átlagban 41,5 millió volt, ami 416 ezres, 1 százalékos növekedés 2011-hez képest. A foglalkoztatottság így sorban a hatodik évben döntött rekordot. 2005 óta összesen 2,66 millióval, 6,8 százalékkal nőtt a munkaviszonyban állók száma. A 41 milliós határt - a teljes lakosság 50 százalékát - először 2011-ben érte el a bejelentett munkával rendelkezők száma.
Tavaly a legnagyobb mértékben a szolgáltató szektorban és az állami szférán belül az oktatásban és az egészségügyben dolgozók száma növekedett. A foglalkoztatottság bővülésének üteme azonban lassult, a 416 ezres tavalyi növekedéssel szemben 2011-ben még 550 ezerrel - 1,4 százalékkal - emelkedett a munkaviszonyban állók száma. Az idén további lassulásra lehet számítani, erre utal a szövetségi munkaügyi hivatal (BA) havonta összeállított úgynevezett állásindexe, amely cégek megkérdezése alapján a várható munkaerőigény alakulását jelzi, és decemberben csaknem kétéves mélypontra süllyedt.
A statisztikai hivatal kimutatása szerint a munkanélküliek száma éves átlagban 2,34 millió volt 2012-ben, ami 162 ezres csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A BA más módszertant alkalmaz, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szabályait követi, amelyek alapján jóval többen, átlagosan 2,897 millióan voltak munka nélkül 2012-ben. Ugyanakkor ez az adat is rendkívül kedvező munkaerőpiaci helyzetet jelez, a munkanélküliek száma a BA csütörtökön közölt jelentése szerint 79 ezerrel mérséklődött 2011-hez képest, és a legalacsonyabb volt 1991 óta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése