Archivum
Javul az ivóvíz minősége
A zalaegerszegi városházán aláírásra került az a kivitelezői szerződés, melynek keretében megvalósul Zalaegerszeg és 13 környező település ivóvíz-minőségének javulása. A beruházás teljes értéke 4,3 milliárd forint.
Aláírták a kivitelezői szerződést
Vigh László országgyűlési képviselő elmondta: a költségek közel 90 százalékát európai uniós forrásból fedezik, a fennmaradó 459 millió forintos önrészt pedig belügyminisztériumi pályázaton nyerte el az önkormányzati társulás. Mint fogalmazott, a települések fellélegezhetnek, egészséges ívóvizet kapnak az ott élők. Gyutai Csaba polgármester utalt arra, hogy az önkormányzati tulajdonú Zalavíz Zrt. szolgáltatási területén literenként 10 mikrogram alá csökken a víz arzéntartalma, amely megfelel az európai uniós normáknak. Zalaegerszeg nyugati részén és a belső göcseji falvakban ma még magasabb ez az érték, de a korábban érvényben lévő 50 mikrogramos határértéket soha nem érte el. A munkafolyamat részleteiről, a projektben résztvevőkről Horváth László, a Zalakeop ivóvíz-minőség javító társulás elnöke beszélt, majd Kovács Tamás, a kivitelező Szabadics Zrt. vezérigazgatója jelezte: az első negyedévben megkezdik a munkálatokat.
Elhangzott: a vízellátó hálózat és a műtárgyak építése 2014 év végére befejeződnek, ettől az időponttól kezdve már minden településen elérhető lesz a megfelelő minőségű ivóvíz. 2015 első félévében az utómunkálatokkal is elkészülnek, a teljes program lezárásának határideje: 2015 június 30.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán