Archivum
Iráni befektető Nagypáliban
Mezőgazdaság, élelmiszer-ipar és energia-előállítás terén alakulhatnak ki privát gazdasági együttműködések hazánk és Irán között – vélekedett elöljáróban Köcse Tibor, Nagypáli polgármestere. A település önkormányzata idén januárban tárgyalt egy iráni delegációval, melynek tagja volt a nagykövet is, most pedig egy iráni olajipari vállalkozót fogadott. A találkozó eredményeiről sajtótájékoztatón számoltak be.
Nagypáli NB I-es női focicsapata a bajnoki címért játszik
A polgármester továbbá elmondta, az iráni cégek képviselői Zala és Heves megyébe is ellátogattak. A Nagypáliban fogadott üzletember megtekintette 3B Hungária zalaegerszegi gyárát, majd a két "olajos település", Bázakerettye és Gellénháza polgármestereivel találkozott.
Köcse Tibor két mintaprojektjüket ajánlotta M. R. Zivari, iráni cégtulajdonos figyelmébe.
Az egyik egy logisztikai központ, mely a mezőgazdasági termelés, élelmiszer-gyártás és energia-előállítás hármas egységét egységére, szimbiózisát hozná létre. A rendszer négy elemre épül. Működik már egy boiler csirkeüzem, ahol hatvannaponta 120–140 ezer darab 2-3 kilogrammos csirkét nevelnek fel. Ehhez terveznek egy úgynevezett hala vágóhidat; a kifejezés iszlám szokás szerinti feldolgozást jelent; ugyanis csak ilyen csirkéket fogad az iráni piac. Emellett energianövényeket kívánnak termeszteni 120 hektáros területen, ami nyersanyaga lenne a tervezett biogáz-üzemnek, ahol az élelmiszer-gyártás során keletkezett szerves hulladékot is elégetnék. A biogáz-üzem által előállított villamos energiát "visszaforgatják", vagyis a mezőgazdasági termelésben és élelmiszer-gyártásban hasznosítják majd. A komplex rendszer tevékenységei így épülnének egymásra, melynek működtetése a gazdasági hasznosság mellett környezetvédelmi előnyökkel is jár.
A másik mintaprojekt egy rekreációs központ létrehozása egészség- és konferenciaturizmus megteremtésének szándékával. Ennek a projektnek is megkezdődtek már a részberuházásai; jelenleg egy hideg-melegvizes Kneip-taposó kiépítése folyik az ökocentrum szomszédságában.
A megújuló energiák felhasználásában élen járó Nagypáliban NB I-es női focicsapatukra is rendkívül büszkék a helyiek. Mint a polgármester mondta, mindenképpen szót érdemel, hogy egy 500 lelkes falu első osztályú futballszakosztályt tud fenntartani, melynek utánpótlás csapatai az U15-ben és az U17-ben játszanak. (Nagypáli idén vette át a nagykutasi női labdarúgócsapatot támogatását. Az önkormányzat focipályát is kíván építeni.)
A sajtótájékoztatón Vincze Sándorné szakosztályvezető elmondta: Péter Zoltán vezetőedző szakmai irányításával dolgozó női futballcsapat a tabella 5. helyét foglalja el jelenleg. Kétéves első osztályú szereplésük során többek között a Fradi, az Újpest, Szeged, Nyíregyháza valamint az MTK és a Győri Dózsa ellen nyertek mérkőzéseket. Nagy kihívás előtt állnak, a bajnoki címért ugyanis megkezdődött a rájátszás a felsőházban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése