Archivum
Fedett élményfürdőt építenek a gyerekeknek
Az új gyermekrészleg korábban már bejelentett kialakításával egy időben korszerűsítik és szolgáltatásaiban is bővítik Zalakaroson a fedett fürdőt, illetve a gasztronómiai lehetőségeket - tájékoztatta a Gránit Gyógyfürdő Zrt. az MTI-t.
Korszerűsítik és bővítik a zalakarosi fedett fürdőt
Burján Richárd vezérigazgató elmondta: a munkálatok során felújítják a legyezőszerű épület pihenőterét, a gyógymedence környezetét és az épületrész homlokzatát, az aqua fitness kedvelőinek új medencét alakítanak ki, illetve látványosan átalakul az éttermi rész és annak kertkapcsolata. Szintén szabadtéri kijárás is nyílik majd a régi szauna és a gőzfürdő átrendezésével, amely pihenő zóna kialakításával is együtt jár.
Az akadálymentesítéssel tervezett beruházás része egy új, tágas lépcsőház és panorámalift, amely a fedett fürdőt, a strandkertet, és a kert szintjén lévő, ugyancsak megújuló éttermet köti össze.
Különleges kültéri és beltéri szauna központot alakítanak ki a gyógycentrum területén, az élményfürdőből ide helyezik át az infraszaunát, a hagyományos finn szaunát és a gőzkabint. A pihenőtérből nyíló, eddig kihasználatlan zárt udvaron kültéri szaunát alakítanak ki egy újonnan épülő rönkházban, ahol dézsás merülő és vödrös zuhany is a felüdülést szolgálja.
A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a 12 hektáron elterülő strand területén, az attrakciók folyamatos bővítésével párhuzamosan szükségszerűvé vált a gasztronómia rész fejlesztése is. Az idei strandszezonban két új vendéglátó egység nyílik, ezek építését saját forrásból finanszírozzák, az üzemeltetést külső vállalkozókra bízzák.
Burján Richárd elmondta: az új gyermekrészleg kialakítása 550 millió forintos beruházással valósul meg, ehhez 330 milliós támogatást nyertek az Új Széchenyi Terv pályázatán, a fennmaradó összeget saját forrásból biztosítják. Szintén hitel nélkül valósítják meg 20 millió forintból a szauna és a fedett fürdő átalakításait, az éttermek építésére pedig az önkormányzat 50 millió forintos tőkeemelése ad fedezetet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése